Egy ideig kostolgattuk egymást, majd kipotyogott három játékos, köztük Gizda is, aki kétszer futott AA-ba. Végül hatan maradtunk, elmúlt már éjfél, több, mint 10 órája játszottunk, sőt inkább már 11. Két vaklopásom kudarcba fulladt, ezért nagyon lefogytam. Osztóból AT, shortstack rámtolja, 32:20 esély, be kellett dobnom, mert a range-éből a legtöbb lap dominált. Nem sokkal később cutoffból JTs, deepstack kisvak megadja az emelésem, Zoli nagyvakon szintén ad. Flop 9Tx, a kisvak belenyit, Zoli adja. Itt erősen elgondolkoztam. Nem jó talán a top párom? Ha all in megyek, úgy éreztem, a kisvak magasabb kickerrel megver, Zoli meg lemákolhat húzólappal. Nem képviselek megfelelő erőt a squeeze-re. Mindketten megadnák és végigpasszolnák. Ezért dobtam.
Előállt egyszer egy squeeze-szituáció is. Idealer tőle szokatlanul kicsit emelt, mellette a szuperagresszív játékos adta, én meg all int jelentettem. IDealer nem adhatta meg, mert gyenge volt. A szuperagresszív játékosnál meg az önmagában is gyengeséget jelentett, hogy nem 3betelt, így neki is dobnia kellett. Dobták is. Szerintem nekem volt a legerősebb lapom így is, de nem akartam mutatást.
A szünet után elkeseredetten próbáltam megkapaszkodni, de ott már nagyon éreztem a fáradtság első jeleit. Papírra kellett írnom a zsetonmennyiségemet és az M-eket, mert már fájt a sok számolás. Amikor már csak 21K zsetonom volt a versenyben lévő 750K-val szemben, nagyvakon találtam egy A2s-t, Zoli beemelt, én meg all in emeltem. Tudtam, hogy nem dobja el. Valahol azt is, hogy a range-e ellen esélytelenebb vagyok, de a tudatom ezeket az infókat törölte. Mutatott egy KJ-t, így szerencsém volt, nameg ki is tartott a lapom. Aztán jött a KK-s leosztás, amit az előző bejegyzésemben már leírtam. Ezzel tiltre raktam az egyik deepstack ellenfelemet. A fáradtság jele, hogy UTG-ben nagyvakot raktam. Viszont szerencsére gondolkodni még úgy ahogy tudtam.
Nem sokkal később kiblöfföltek. A9s-t találtam UTG-ből, emelek, nagyvak agresszív játékos adja. Flop T9x, erősnek éreztem magam, ellenfél passzolt, én is, mert több infót akartam (betelnem kellett volna!) és féltem attól, hogy hátha tilten van és check-raise blöfföt alkalmaz ellenem, amit második párral flopon nem szivesen adtam volna meg. Fordíthatjuk úgy is, hogy beijedtem. Törnön (9Tx8) kiderült, hogy tényleg tiltel, belenyitott fél kasszát. Itt egy minimumemeléssel kideríthettem volna, hogy blöfföl-e, de megint csak nem tettem. Gyanús volt, hogy azt mondogatta, hogy tilten vagyok. Túl átlátszó volt nekem a szöveg. Pedig pont ezt az átlátszó szöveget alkalmaztam Selindek ellen és ő is volt olyan csavaros játékos, hogy az őszinteséget alkalmazza elbizonytalanításra. Max. egy húzólapra tettem, kis eséllyel magasabb párral csapdázott, kis eséllyel tizese is lehetett... vagy kisebb set is belefért, főleg riveren, ami egy kis érdektelen lap volt. Tehát sokmindent el tudtam nála képzelni, ami erős volt, de egy befuccsolt húzólapot is. Törnön még erősebbnek éreztem magam. Riveren ugyanúgy ismételte, hogy tilten van. Egyre inkább összeraktam, hogy ez befuccsolt húzólap. Vagy egy totális blöff. Vagy egy harmadik pár. 30 ezret kellett megadnom, mert annyit szedett össze miközben mondta, hogy tilten van. A kasszában kb. 75.000 volt. Ha megadom és vesztek, 30 ezrem marad. Ha nyerek, 135.000-em. Véleményem szerint itt buktam el az esélyt arra, hogy megnyerjem az egész gowestet. Ugyanis kisakkoztam, hogy jó eséllyel jobb vagyok és bedobtam a lapom. Ettől kerültem szerintem igazán tiltre annak ellenére, hogy ezt fel sem ismertem, mert továbbra is úgy éreztem, hogy minden ok. Maradt 60 ezrem, de mit érek vele? 750.000 zseton van játékban.
Meg kellett volna adnom, mert megvan az esély. Ha lefeleződök, hát így jártam. De egy nagyon előnyös fogadás volt. Átfutott az agyamon a tavalyi BPO, ahol szintén dobtam egyszer nyerő lapot és utána egy preflop all inben kimákoltak. Aztán már nem tudtam semmire sem gondolni, mert fáradt voltam. Ismét fogytam, ettek a vakok és anték, és nem találtam fogást a többieken, mert valaki mindig emelt vagy olyan szánalmas lapjaim voltak, hogy viccnek is durva volt. Végül egy-két kör múlva kicsit 50K fölött emeltem AJs lapokkal, Zoli visszatolja a háromszorosát. Gondolkodtam egy kicsit, és rátoltam (kétszeresen is hiba). Zoli nyilván adta, és bár flopra flösshúzóm lett, nem tudtam lejavulni Zolit egy AJ vs JJ csatában.
Akkor arra gondoltam, hogy a következő lapokkal tolhatja vissza rám (96o a blöfföt szimbolizálja): 77+,AJs+,KQs,AQo+,KQo,96o. Ezek ellen 44.1% esélyem volt nyerni, de akkor csak azt éreztem, hogy talán van 40-nél kicsit több esélyem összességében. Ugyanakkor tudhattam volna, hogy engem pl. nem akar kiblöffölni, mert a játékomnak van nála hitele, mert az emeléseim többsége stabil alapokon nyugszik. A 96o nélkül már csak 40.7%-om van. A valós range-e ellen pedig csak 37%-om.
Sajnálom, hogy így végződött, talán csak végig kellett volna ülnöm és regenerálódnom egy alvással. Az agykapacitásom elég magas ahhoz, hogy szellemileg tovább bírjam a megterheléseket, most viszont nem ez volt a helyzet. Nagyon örülök annak, hogy nem egy EPT-n szembesülök először ezekkel a tapasztalatokkal. Ugyanis megvan már a módszerem arra, hogy hogyan menedzseljem a döntéseim akkor, amikor érzem, hogy nem vagyok 100%-os.
A tapasztalatszerzést úgy képzelem el, hogy sok versenyen fogok indulni. A döntő asztalokon maximálisan fogok koncentrálni. És ezzel további lyukakat tömhetek be a tournament játékomban.

1 megjegyzés:
Annyit érdekesség kép talán, hogy én eleinte azért játszottam hosszú sessiönöket CG-n mert nagyon régen tapasztaltam, hogy nem vagyok 100% os 4-6 óra után, és nagyon csúnyán rá akartam feküdni erre, és asszem sikerült. Agyalással úgy érzem nem volt gondom, bár látni nem láttam messzire és minden bajom volt a telleket elkaptam és ment minden ahogy kellett.
Megjegyzés küldése