Az április eddig elég halvány volt, mert kifogtam néhány rosszabb sorozatot az IPokeren. Ugyanakkor boldog és optimista vagyok, hiszen az a tudás, ami a rendelkezésemre áll, bármikor, bárhol kiválóan alkalmazható.
Több teremtől is begyűjtöttem ajánlatokat. Elképzelhető, hogy kipróbálok egy-két Ongame-es termet is. Eddig csak az egyik tanítványom játszott ott, sőt ott kezdte a pályafutását is. Szép kis pályafutás volt... freerollon nyert pár dollárt, majd csinált belőle százat. Aztán megunta a pókert, abbahagyta, majd két hónappal később megkeresett, hogy lenullázódott a számlája. Mivel nem tudott angolul, én beszéltem a supporttal, és kiderült, hogy egy félreértés folytán nullázódott le a számlája. Visszarakták és utána folytatta. Ő egy amolyan önálló típus.
Olvastam Géza "milyen a jó pókerjátékos" című írását. Alapvetően egyetértek az általa írtakkal, mert a szocializáció élőben tényleg nagyon fontos. Emellett azonban hozzáteszem, hogy amíg van néhány nagyon gyenge játékos az asztalnál és az átlagkassza 200-500 nagyvak, akkor már szocializáció nélkül is stabilan nyerhetsz. Miért van az, hogy a kedvenc közösségemben mindenki tudja, hogy szikla stratégiát választottam (helyesbítek... azt hiszik rólam, hogy csak tutistaként tudok játszani), és amikor lapom van, mégis hármas all inbe tudok keveredni többször is? Miért van az, hogy az ellenfelek félnek rám emelni (mert kétszer láttak tőlem check-raise-t), az én emeléseimet viszont adogatják megfelé, hátha lejön a lyukas soruk? Ezek a játékosok adnak nekem akciót akkor is, ha tutista vagyok. Alapvetően elmosolygom a kiesett időt az asztalnál, a játékosokkal nevetek és fesztelenül, jól érzem magam. Akármekkora fishek, tisztelem őket és tisztelettel bánok és beszélek velük. Meggyőződésem, hogy azért ülök az asztalnál, mert nekem az a feladatom, hogy a többiek jól érezzék magukat azáltal, hogy velem is játszanak. Ezért a szórakozásért cserébe engem hosszútávon megjutalmaznak. Mint minden vállalkozás, a szórakoztatás is kockázattal jár. Így amikor lejön az ellenfélnek a lapja, akkor első dolog, ami átfut a fejemen, hogy igen, ez az a kockázat, amit akkor vállaltam be, amikor zsetonokat váltottam. Aztán visszagondolok, hogy ezeknek a játékosoknak hányszor nem jött már le a lyukas soruk vagy a second párjuk kickeréhez a két pár.
Egy alkalomra emlékszem, amikor élőben négyszer egymás után egy (termetre is :)) hatalmas agresszív fish kb. 20%-os lappal kimákolt. Ekkor a negyedik után udvariasan kértem tőle egy kis szünetet, kiültem, osztottam a többieknek, jól éreztem magam, a fejemben rendberaktam a dolgokat, majd visszaültem és összeszedetten játszottam. Fél órán belül tiltre raktam őt egy bet-tőlem 3x-os raise-tőle all in-re adott instant callommal. Történt ugyanis, hogy 8-as magas volt a flop, nálam AQs flösshúzóval, ami optimális esetben 15 outot jelentett, így csak set, 2 pár, Q8 és A8 ellen voltam esélytelenebb. Magas párokat kizártam a licitmintájából, bár attól még megemlítem, hogy QQ, KK és AA is vert volna. Riverre lejött egy párom és ezzel megvertem a J8-át. A tiltre kerülésének az oka az volt, hogy tőlem, a sziklától nem tudta elképzelni, hogy a semmire all int adok meg, a százalékos esélyeket meg még azután sem értette meg, hogy elmondtam neki. Innentől kezdve gondoljatok bele, hogy hányan alkalmazzák azt, amit pl. egy pókerkönyvben leírnak a profik... minden tudás elérhető, viszont nem elég tudni amit olvasol vagy nézel, alkalmazni is kell. Sokan megvesznek egy könyvet és a második fejezetig nem jutnak el.
Ezt a gondolatmenetet szeretném folytatni, mert rengeteget tanultam egy embertől, akit mindannyian ismertek. Kedden végighallgattam Kaló Dénes előadását és szinte mindent elmondott, ami szükséges egy racionális, jó, magától nem elszállt, sikeres játékossá váláshoz.
