2008/07/31

Új tervek

Az utóbbi időben kb. két hetet nyaraltam. Szándékosan nem játszottam az interneten, mert kell egy kis változatosság és feltöltődés. Egyetlen versenyen indultam, ami nekem ugye ingyenes volt, ez pedig a VIP liga. Be van biztosítva a helyem a döntőbe, ahol az első 5 Malta Open csomagot kap. Elképzelhető, hogy ezen a versenyen játszom utolsó leosztásaimat a NoiQ teremben, így mindenképp nagyot akarok alakítani.

A következő hónapban még kérdéses, hogy mit csinálok. Két célom van.

Az egyik szerint a hónapban le akarok játszani 400db 10+1-es sit and go-t a Nexten. Ezzel jól lemérem a ROI-mat, a stratégiámat és a multitabling képességemet. Távlati terv, hogy megtanulok rendesen shorthandeden játszani, mert a full ring már úgy érzem, a mai mezőnyben csak élő játékban és mtt-n visz előre.

Emellett egyre inkább tetszik az élő játék, így a következő hónapban arra fektetem a hangsúlyt, hogy továbbfejlődjek élőben.

2008/07/27

Megvan az első...

... élő bukó sessiönöm. :) Egy klubban annyira gyér játék folyt, hogy fél óra után felálltam az asztaltól, és 5BB minusszal távoztam, mert ilyen gyengén +EV-s asztalt bárhol lehet találni a neten is.

Aztán átmentünk egy másik klubba, és volt néhány eseményben részem, konkrétan háromban. Először floppoltam egy top setet, amit egy mániákus mit tudom én már mivel, de kifizetett. A flop elég száraz volt ahhoz, hogy szabadlapot adjak, talán a törn magas lap segített a helyzeten. Aztán floppoltam egy alacsony fullt, amit flösshúzónak, majd a törnön flössnek álcáztam, és egy A drill végigcallolt. Végül adtam valakinek az emelését, és alacsony floppon a kézbe párom elég volt, mert a feltételezett magas lapjaival nem tudta megadni a nyitásomat. Mégsem volt annyira rossz a mai nap?

2008/07/26

Mániákus

Ma voltam megint élőben játszani. 3 óra alatt 110BB nem rossz. Volt egy mániákus az asztalnál, kb. 95%-os preflop emelési mutatóval. Úgy álcázta a kezét, hogy amikor 27 volt nála, akkor 28 nagyvakot emelt, hogy ne lehessen rájönni. Tökéletes pozícióban voltam, ugyanis nálam volt a virtuális cutoff pozíció, de nevezhetjük osztónak is, mert preflop szinte mindig lehetőséget kapok zárni a licitkört. A helyzet ugyanis az volt, hogy a balomon egy feszes játékos ült 50BB-vel, akivel nem kellett számolni, és mellette volt a mániákus. Én ugye amikor limpelek, akkor a feszes játékos dob, a mániákus emel, 2-4 megadó érkezik a 10BB-s emelésére, majd én durranthatok egy all int. Ez volt a terv... de eleinte nem jött be. Card dead voltam. Amikor épp nem volt játékban a mániákus (reloadok között elment levegőzni vagy nem tudom :)), akkor benéztem emelt kasszákban T9s, 77 és egyéb spekulatív lapokkal, de nem jött semmi. Aztán továbbra is semmi. Néztem, ahogy a jól eltervezett trükkömet a mellettem ülő feszes játékos 99-cel hajtotta végre a mániákuson és bebukott egy coinflipet. Aztán AQ-val és felezett AQ ellen. A többieknek annyi eszük nem volt, hogy az emelés megadása helyett visszaemeléssel izolálni kell a mániákust. Jöttek az 53s meg hasonló spekulatív lapokkal a mániákus ellen, megfelelő implied odds nélkül.

Végül érkezett egy AKo a kezembe. Buttonról 5 limpelő után limpeltem, kisvak dob, nagyvak mániákus emel 8BB-t, 3 limpelő adja, itt a kasszában majdnem 40BB, előttem összesen 75 volt akkor. Készültem egy versenyfutásra a mániákussal és reméltem, hogy dominálom. All int jelentettem be, és a mániákus eleresztette a lapját. Működött a feszes image, amit a teljes card dead-ség és a mániákus jelenléte kialakított rólam. Ezzel hibát követett talán el a mániákus, mert ha nem volt nála A vagy K, akkor ha minden igaz, megvolt az oddsa a callra a hatalmas mennyiségű halott pénz mellett. A többiek úgy dobták el sorban a lapjukat, mintha égetné a kezüket.

Később megint a mániákus ellen játszottam. Limpeltem AA-val, ő emelt, én visszaemeltem, adja. Flopon megkérdezi, hogy mennyi van előttem, passzol, én betolom a felét, mert volt a boardon flössesély, dobja.

Végül nagyvakon AA (mégsem voltam card dead, de 3 óra alatt ez a 3 lapom volt :D). Egy 7BB-s emelés után jött 3 megadó, én visszaemeltem 37BB-ig, hogy semmilyen lapnak ne legyen implied oddsa akkor sem, ha az összes zsetonom bekerül. Ketten adták, flop kétszínű, belenyitok egy majdnem all int és dobták mindketten.

Örülök, hogy sokat játszottam régen mániákusok ellen, egyre többször bizonyosodik be, hogy tudom őket kezelni.

2008/07/22

Sit and go-k a Nexten

Tanulom a SNG-t. A győzelmi sorozatom tovább folytatódott, már 60 fölött vagyok. A 10-es deep Genova sit and go-ban is stabilan nyerek, csak ott pluszban még több időm van zsetont szerezni mielőtt jön a push/fold szakasz. Volt egy sessiön-öm, ahol a masszív multitablinget próbáltam ki: 9db sit and go-ba kezdtem egyszerre, és a tracker HUD-dal figyeltem az ellenfeleket. Az eredmény egész jó volt, 40% fölötti ROI.

Jövő hónaptól átköltözöm a Nextre Sit and Go-k ügyében, mert ott sokkal jobban járok a bónuszokkal, mint máshol: 1 dollár fee-ért kapok 5 player point-ot, és 8 player point összegyüjtése után kapok 1 dollárt. Más termek VIP játékosai nem kapnak ilyen jó feltételeket... nekem konkrétan cash race-szel együtt volt hasonló arányú visszatérítésem az utóbbi hónapokban. Tehát összességében a relatíve buta ellenfelekre való tekintettel is úgy látom, hogy nekem ott a helyem.

Miközben ment a magyar liga, futtattam már 1-1 sit and go-t, és nem voltam lenyűgözve az ellenfelek tudásszintjétől sem.

A cél az, hogy stabil nyereséget termeljek, kalkulálható módon. Ezt követően a szintlépéshez igénybeveszek néhány training programot, amelyek jobban bevezetnek az ICM modell használatának rejtelmeibe.

2008/07/20

Szintet léptem SNG-ban... jobban tetszenek a deep stack sit and go-k, bár úgy láttam, hogy a sima 1500 zsetonos sit and go-ban is van keresnivalóm. Kicsi volt a minta, de ott 150/300-as szinten még nyolcan feszengtünk bent, és egy ellenfél sem volt teljesen idióta. Ilyen körülmények között a deepstack sit and go-ban jobban kijön a tudásbeli előnyöm, ami itt most jelentős.

Ma délelőtt visszatértem a kisebb sit and go-kra bemelegítésként, beneveztem egyszerre 4-re, ebből kétszer coinflipen véreztem el, a másik kettőt viszont megnyertem. Mindkétszer úgy nyertem heads upot, hogy az ellenfelem ejtette ki a 3. helyezettet, így kb. 9:6 és 10:5 volt a zsetonállás a javára. Csakhogy egyre inkább fejlődök heads upban és a megfelelő pillanatban be tudom csapdázni a zsetonjait. Ez az egyik esetben igaz is volt, a másik esetben be kellett húznom egy 60-40-et, bár még így is favorit voltam.

2008/07/19

Cash játék és sit and go

Több minden történt az utóbbi időben. Fel is osztom három részre az utóbbi idők történéseit.

Online cash game: teljes kudarc

Az utóbbi időben a kisérletezés jegyében telt el az online CG sessionjeim többsége. Beüzemeltem a trackert és aktívan figyelem az ellenfeleimet. Ennek ellenére a siker nem jött a jobb stratégiával, mert - bár több coinflipet buktam mint nyertem - volt egy 4 beülős tiltszériám és így összességében az utóbbi hetet 1,5 beülő minuszban zártam. Jött is az elhatározás, hogy ez így nem mehet tovább, azért nem akarok játszani, hogy csak a bónuszok tartsanak életben... így nincs értelme az egésznek. Ezért több dolgot csináltam: egyrészt új lehetőségek után kutattam, másrészt aktívan keresem a hibáimat. A játékom erősen úgy néz ki, hogy leginkább a sit and go-knak felel meg leginkább változtatás nélkül. Természetesen tudom, hogy milyen módosítások kellenek CG-khez, de időnként belefutok néhány mosterbe, ami sokba kerül.

Élő cash game: mérsékelt siker

Lementem egyszer élőben játszani, 100BB-s stacket sikerült felvinni 330BB-ig. Semmi különös, az ellenfeleken látom, hogy sokat tanultak, de nem értik a fogalmakat. Nem tudják, hogy mikor érdemes cbetelni. Azt hiszik, hogy pot odds szerint meg kell adniuk az all inemet és közben csak 3 outjuk van 2 lapra (miközben 6 outtal is nagyon határeset lett volna a megadás). Hagyják magukat kiblöffölni, megmutatom, majd azt hiszik, hogy mindig blöffölök. Ilyen apróságok.

Sit and go-k: hatalmas potenciál

Nézd meg, hogy mit csinál a többség, és csináld pont az ellenkezőjét! Napjainkban egy csomóan ráálltak a cash game-es grindelésre, így megerősödött a cash game mezőny. Azt nem mondanám, hogy félnivalóm lenne tőlük, de most a jelenlegi tudásszintemen messze nem olyan nyereséges nekem a cash játék, mert egyre kevesebb a fish. Kisérletként ráálltam az IPoker sit and go-kra, 1500 kezdőzseton, 10 fős sit and go, 7 perces vakemelkedés. Eddig összesen 35 Talinn sit and go-t teljesítettem három nap alatt. Ebből 18 ITM, 5 győzelem, 7 második hely és 6 harmadik hely. Ez összességében 50,64% ROI-t jelent, ami nekem azt mutatja, hogy kicsit szerencsés lehettem, de ez egyáltalán nem biztos. Amikor buborékon vagyunk, szinte soha nem esek ki és jelentősen gyarapítom a zsetonjaimat. Matematikailag majdnem optimális push/fold stratégiát játszom, csak minimálisan vagyok konzervatívabb. Korábban pedig azt az előnyt élvezem, hogy a játék hasonlít 10 fős cash game-re, azzal a különbséggel, hogy az ellenfelek egy része hamar akar zsetont szerezni, így sok kamikaze akciójuk van. Mivel az utóbbi időben a cash game játékommal foglalkoztam, itt hatalmas előnyöm van az ellenfelekkel szemben. Most szintet lépek és választás előtt állok. Próbálkozhatok deep-stack sit and go-kal, és simákkal is. Pro és kontra érvek a deep-stack sit and go mellett/ellen:
+ kijön a játékbeli tudáskülönbség és a 100BB-s CG tapasztalatom, több időm van stacket építeni a push/fold játékszakaszra
+ a deep stack játékosok jobban bízhatnak a deep stack képességeikben, így nagyobb előnyben lennék velük szemben a buborék szituációkban
- várhatóan jobb ellenfelek választják ezt a játékformát
- kisebb késztetés van kihasználható kamikaze-akciókra, nem szorít az idő
- legalább fél órával tovább tart a játék, így csökken a várható bevétel, ha nincs legalább másfélszeres ROI-m

A stratégiámon még erősen elgondolkozom... ez azért van, mert a chart amit követek, az optimális push-fold stratégia bizonyos call range-ekre. Ez igen jól működik, viszont nem ICM chart. Ez azt jelenti, hogy nem veszi figyelembe helyesen a díjeloszlást. Az optimális az lenne, ha ICM szerint számolnék, viszont ezt a jelenlegi eszközeimmel multitabling mellett nem tudom megtenni. Van egy ICM trainerem viszont, amivel jól be tudom gyakorolni az egyes szituációkat (pl. ha buborékban van egy kevés zsetonos sitout, akkor kisvakról nagyon tág range-dzsel támadható a nálam kevesebb zsetonos nagyvak, mert egyszerűen nem éri meg neki megadni az emelésemet, talán csak AA-val vagy KK-val, de még ez utóbbiban sem vagyok biztos).

Emellett ugye a korábbi szakaszokon is van mit finomítani. Feszesen kezdek, viszont amikor még nagyon alacsony a vak és sok a limpelés, benézek egy-két spekulatív lappal is (pl. 87s, 44), mert ilyenkor mindig van egy-két vad ellenfél. Ilyenkor vagy jön egy jó lap vagy egy jó flop a spekulatív lapomhoz és nyerek fél - 1 beülőt, vagy nem jön semmi és vesztek 200 zsetont az 1500-ból a 4. vakszintre. Ekkor még nincs semmi veszve. Amikor hatan vagyunk, elkezdem a small-ball egy módosított változatát alkalmazni, amikor is feszesebb range-dzsel emelek kicsiket és flopon is kicsiket nyitok. Ilyenkor általában megindulnak a zsetonjaim felfelé, időnként becsapdázok egy ellenfelet és duplázok. Végül amikor lefogytam vagy megemelkednek a vakok annyira, hogy 8-10M alá kerülök, akkor jön a push/fold stratégia. 8M-nél még bőven van játéktér, így amikor még 5-6 játékos van bent, small-ballozok. 4 játékosnál viszont szigorúan a push/fold stratégiára hagyatkozok, kivéve ha több, mint 10M-em van és egy ellenfelemnek is (ez viszont igen ritka). Az esetek nagyon nagy részében felőrli az ellenfeleket a push/fold stratégia, mert nem tudnak vele mit kezdeni. Általában gyengébb lappal callolnak, vagy nagyritkán egy 40/60-at kell behúznom. Ekkor viszont már az esetek többségében vagy hármasban vagyunk, vagy olyan sok zsetonom van, hogy nem fáj a veszteség sem.

Ti hogyan álltok neki a sit and go-knak amikor játszotok?

2008/07/13

Soha nem szabad feladni

Érdekes dolgok történtek velem szombaton, amelyek tökéletesen párhuzamba vonhatók egy pókerverseny történéseivel. Minden jól haladt, amíg meg nem érkezett egy hatalmas bad beat... egy gokarpálya leghosszabb egyenesének végén próbálok fékezni, amikor azt veszem észre, hogy teljesen elment a fék. Mindezt versenykörülmények között, méghozzá úgy, hogy a belső íven voltam, mellettem valaki próbált engem előzni a külső ívről, és mögöttem egy másik versenyző szinte letolt a belső ívről. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy rántottam egy kicsit a kormányon, hogy oldalba kapjam el a gumifalat és ne frontálisan. A fedetlen első gumik forogtak, találkoztak a gumifallal, a gokartom pörgött egyet és megállt. Végignéztem ahogy az egész mezőny elmegy mellettem. Aztán - nem törődve azzal, hogy lehetett-e valami baja a gokartomnak vagy akár nekem - továbbmentem. Körülbelül 7-8 másodperc hátrányom volt az utolsó előtti helyezetthez képest, nameg egy olyan gokartom, amellyel nem lehet fékezni. Kitapasztaltam, hogy hogyan lehet motorfékkel menni, illetve hogyan tudok fékezés helyett csúsztatni. Így kb. körönként egy másodpercet vesztettem, de legalább versenyben voltam. A verseny utolsó harmadára beértem az előttem lévő versenyzőt. Hittem benne és megcsináltam. Aztán az első kanyarban elveszem a lábam a gázról hogy lassítsak, és azt vettem észre, hogy az ellenfelem hatalmas satuféket nyomott és én meg nem tudok megállni, így belementem. Kicsit megtoltam féktávon, a gokartom a levegőbe emelketdett, majd visszaesett. Üldözhettem tovább. Néhány körrel később mellé értem, de kiszorított a pályáról, le kellett mennem a fűre, mert csak így tudtam kikerülni, fékezni nem tudtam. Végül kitaláltam, hogy két visszafordító kanyar után előzési pozícióba tudom hozni magam. Jól helyezkedtem és mellé értem, de még kicsit ő volt előrébb. Ilyenkor a szabályok szerint helyet kell nekem hagynia. De ő azt választotta, hogy lezárta az ívet. Mivel nem volt fékem, tehetetlenül szemléltem a közeledő gumifalat, amibe megint mélyen beleástam magam. Kiszedtek, kaptam fél kör hátrányt, mentem tovább, majd tök utolsónak befutottam.

Jött a második futam, ahol szintén kétszer állítottak gumifalba, egyszer egyenesben szorítottak ki, egyszer egy visszafordító kanyarban jöttek belém. Elállítódott a gokartom irányítása, nem tudtam rendesen jobbra kanyarodni, miközben a pályán a legtöbb kanyar jobb kanyar volt. De nem érdekelt, megint mentem a többiek után és előztem kettőt, méghozzá mindkétszer jobb kanyarban. Végül benyújtottam egy óvást az első futamon a falbarakásért, amivel ha minden igaz, a 8. helyről felhoznak a 6. helyre. Így még van esélyem az összetett bajnokság megnyerésére, minden pont számít.

Az adott helyzetből úgy érzem, hogy kihoztam a maximumot. Ennek ellenére a következő futamoktól kezdve problémamentes versenyekre várok.

2008/07/10

Pókertornák

Mostanában egész jól helytállok a versenyeken. Komolyan megfontolom, hogy ráálljak egy kicsit jobban a versenyekre - bár erről csak akkor lehet szó, ha a havi adag player point-jaimat összeszedtem.

A VIP ligában ismét alakítottam: 11. helyen estem ki, mégpedig úgy, hogy vagy 3 coinflipet és egy 99 vs A9-et sikerült elbuknom. Cserébe nyertem két 70-30-at és shortstacktől egy coinflipet is. Végül a leosztás, ami végül a kiesésemet jelentette, nem nekem kedvezett: TT vs AJ, törnre jött az ellenfél ásza.

A Nexten is indultam egy versenyen, ahol egy mákolás kellett ahhoz, hogy megnyerjem a versenyt: AA-val kimákoltam Rikk floppolt két alacsony párját magasabb két párral. Volt egy eset, amikor 3beteltem két shortstacket TT-vel, és mutatáskor harmadik legjobb voltam: TT vs KK vs JJ. :) De ez a leosztás sem volt gond, mert maradt stackem, amit megőriztem a heads upig, ahol egy feszes-passzív, 6-os asztalra való indulási stratégiával rendelkező ellenfelemet sikerült legyőznöm. Tetszenek ezek a versenyek is tapasztalatot adnak, ami hasznos lesz, amikor a vasárnapi nagy versenyeken fogok indulni.

A cash game is egész jól megy ismét, az utóbbi három sessiönöm végre mind plusszos lett. Érdekesség, hogy a mai sessiönömön átlag 501,82 hand ment le óránként és 2,2 órán át tartott.

2008/07/09

Játék mániákus ellen

Néhányan tudhatjátok, hogy van egy kis tapasztalatom mániákusok elleni játékban, hála egy ismerősömnek, akinek annyira nem számít a pénz, hogy egyszer a tropiban képes volt 500BB-s stacket (vakok: 1-2K) visszabukni nullára, majd megkérdezte a többieket, hogy ők is élvezték-e a játékot.

Valamikor márciusban összetalálkoztam NL200-on egy őrült mániákussal. Semmi keresnivalóm nem volt azon a limiten, kizárólag a mániákus miatt mentem fel. De úgy éreztem, hogy nem tudtam rendesen kezelni a helyzetet. Mindig a rivernél lehet a legnagyobb hibát elkövetni (főleg betpotoló vagy overbet all inező játékos ellen). Akkor épp a két páromat verte le az ellenfél a river fulljával, és volt még számos akció, amikor több akciót adtam neki, mint kellene. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a mániákusnál általában úgysincs semmi... akkor meg biztos jó vagyok. Amikor riveren licitált, akkor arra játszottam, hogy 70% eséllyel úgyis blöfföl, tehát egy párral is favorit vagyok... ami szintén hibás elgondolás, mert riveren nem blöffölt 70% eséllyel. Ennek mondanom sem kell, hogy az eredménye akkor -4 beülő volt, de úgy érzem, hogy megérte, mert utána rengeteget gondolkoztam az eseten és sokat fejlődtem.

Tegnap NL50-en találkoztam össze egy hatalmas fish-sel. A VP$IP-je 80% fölött volt, a PFR-e 50% fölötti. Azaz szinte mindig játékban volt, és az esetek több, mint a felében emelt, akármivel. Dobni nem nagyon tudott.

Az első akcióm AK-val volt kisvakból, 98BB-s stackkel. Egyik fellazult ellenfelem emelt 4BB-re cutoffból, én izolálni akartam a mániákust fishvakból, így visszaemeltem 12.5BB-t. A mániákus adta, preflop agresszor is adta. Flop AT5r, nyitok 20BB-t, mindketten adják (!). Itt mivel már majdnem 100BB-s volt a kassza, pot committed voltam ezzel a lappal, így törnön all in mentem, kaptam rá két call-t. A mániákustól nem tartottam annyira, mert ellene a top pár top kicker pozitív hozamot hoz. A másik ellenféltől tartottam, mert lehetett nála Ax kisebb segédlappal, két pár, set, KK-JJ (bár azt már dobná), így csak a mániákus jelenléte tette pozitív hozamúvá a játékot. Azért gondoltam, hogy ellene is jó vagyok, mert a mániákus jelenlétével ez az ellenfél is jelentősen fellazult. Mutatás: fellazult ellenfél AQ, mániákus 42o, lyukas wheel-re (floppolt A245) játszott. Riveren nem jött a 7 out egyike sem, így tripláztam.

Nem sokkal később osztóból AKs-t kaptam, a standard emelésemet a mániákus megadta, majd floppoltam egy flösst. Ellenfél nyit potot (szokása...), amit megadok azzal a tervvel, hogy a törnön úgyis 90% eséllyel nyit kasszát, ha arra ráemelek, riveren bekerülhet az összes pénz. Így nem ijesztem el még a flopon, ami ugye egyszínű. Ez utólag átgondolva kicsit hibás elgondolás, mert könnyen jöhetett volna egy cooler (negyedik azonos színű lap), viszont az is elképzelhető, hogy egy Q magas vagy T magas flössel is kifizet. Törn indifferens lap lett, ellenfél potot nyitott, én emeltem, amit megadott. Az emelés lelassította, a rivert elpasszolta, én nyitottam 140BB-t, amit megadott. Mutatás: nálam nut flöss, nála 94o, a 4-essel flössre várt, törnön meg összeszedett egy 9-es párt, ami 23J9Q boardon max. egy blöffogó lap lehetne. Kicsit drága volt neki.

Ezt követően alkalmaztam azt, amit Harringtontól tanultam: small hand, small pot. Volt erre szükség, mert az ellenfeleim közül senki (!) nem tudta kezelni a mániákus jelenlétét. Példák:
- egy ellenfél UTG limp-reraise-t játszott AQo-fal, amit a mániákus 53o-fal tartott, törnre már all in kerültek (AA-KK-t érzékeltetett az UTG játékos, de a mániákust ez nem érdekli...), és a mániákus ötös párral vitte a kasszát.
- 8 outos sorhúzóval törnön all in keveredik egy játékos a mániákus 92o-jával szemben, és a mániákus kettes párral viszi a kasszát.

Ehhez hasonló leosztások miatt deepstack lett a játék köztem és a mániákus között: mindketten 5-600BB-vel ültünk az asztalnál. Ezért kellett a small hand small pot. Mindkét AA-mat kifizette, kb. 100BB erejéig irányítottam a licitet. A második AA-mra top párral vissza is emelt, de csak 20BB-t, amit megadtam, mert nem akartam nagy kasszát.

Egy alkalommal, amikor a mániákus dobott, 22-vel limpeltem, amit a fishvak megemelt, én meg megadtam. Flop JT2r, törn T, riveren bekerült az ellenfél 80BB-s stackje a flopon és törnön felépített kasszába és az ellenfél KT-t mutat, ami sejthető volt.

Ezt követően visszabuktam kb. 80BB-t, mert emelt kasszákba mentem be párokkal, AK-val, AQ-val és 78s-QJs suited connectorokkal mondván, hogy ha összejön valami erős kéz, akkor (az AK-n és az AQ-n kívül a többi lappal) vihetem az ellenfél 600BB-s stackjét. Sajnos ez nem jött be, így ez a befektetés nem térült meg. Majd legközelebb.

Hajnali 4 előtt elmentem aludni és otthagytam a mániákus stackjét. Negatív hozamú döntés volt, de nem bánom, fáradt voltam már és lesz még ilyen lehetőségem.

2008/07/06

Helyzetjelentés

Az utóbbi időben elég elfoglalt voltam ahhoz, hogy írjak. Sokmindennel foglalkozom, de mindenek előtt rengeteget tanulok. Tudatosan lecsökkentettem kicsit a játékomat, mert felismertem, hogy a mennyiség helyett a minőség lesz az, ami a csúcsra repít. Ezért igyekszem megtalálni az egyensúlyt és igyekszem legalább annyit fejleszteni magam, amennyit játszom.

Hamarosan végigolvasom a Harrington könyveket. A legfontosabb, amit tanultam belőle, a stratégiám kiegyensúlyozása. Amikor regularek ellen játszom, ott figyel az asztalomon egy tízoldalú dobókocka és a 10% blöff az tényleg 10% blöff (persze a százalék már ellenfél- és helyzetfüggő). Szeretnék egy olyan stratégiát kialakítani, ami maximálisan figyelembe veszi az ellenfelek típusát is, és emellett valamelyest a read-ekre is támaszkodik és könnyen tud hand range-et szűkíteni.

A múlt havi eredményeim közül két versenyt emelnék ki. Mindkettő a NoiQ VIP ligája volt. Múlt héten és három hete ugyanis több, mint 70 indulóból mindkétszer nyertem. Ez egyre inkább megerősít abban, hogy fejlődök a tornák lejátszásában. Amíg a készpénzes játék az utóbbi időben nem megy, addig a tornákon egyre jobb vagyok. Hogy mennyire nem megy a cash játék, azt bizonyítja, hogy a múlt hónapban csak a bónuszok billentettek enyhe pluszba. Újabban akármit csinálok, nem találom a fonalat. Ezért persze egyre többet tanulok, de mire minden letisztul, el fog telni egy kis idő.

Vettem is egy poker trackert, hamarosan nekilátok a hibáim elemzésének. Az ingyenes HUD szoftvert úgy érzem, hogy már kinőttem.

2008/05/30

Kevert játék

Az utóbbi napokban változtattam kicsit a sokasztalos stratégiámon. A felosztás egy vagy két asztal hétlapos stud, emellett fele-fele no limit hold-em és pot limit omaha. Omahában nyilván pénzbe kerül az, hogy tanulom a játékot, erre két példát tudok felhozni, ami nagyon is él bennem. Az egyik, amikor az elárult AA-mal a stackem több, mint 1/5-e flop előtt, és kb. fele flopon bekerült, és végül a teljes beülőmet elvitték. Azaz rájöttem, hogy kicsit túljátszok egy 60-40-es AAxx lapot, méghozzá úgy, hogy a zsetonok többségét esélytelenebbként raktam be a kasszába. A másik hiba a tegnapi sessiön legvégén volt, fáradt voltam, és a TJAKQ boardot úgy értelmeztem, hogy mindkettőnknek nut sora van (pedig nekem csak 89TJQ sorom volt, előtte meg J setem), így a passzom után nem értettem az ellenfél nyitását. Megadtam, és akkor jöttem rá, hogy omaházok, ahol kell minimum két különböző, legalább tizes értékű lap a nut sorhoz. A JsJ98 nem egy olyan lap volt, amivel nyerhettem.

A stud viszont jól ment, nagyon otthon éreztem magam a januári próbálkozások után mind 2-4-en, mind 3-6-on. Szépen kifizették a nut lapjaimat, és úgy éreztem, hogy van keresnivalóm.

Összességében azt sajnálom, hogy mind studban, mind omahában többször túlhúztak. Egyszer omahában QQxx lapokkal top setet floppoltam QJ5 boardon, mire az ellenfelem erős közreműködésével all in kerültünk. Lapjai 55AA, tehát volt 3 outja, flöss-kiskapu nélkül. Törnre viszont sikerült is behúznia egy ászt, nekem meg nem jött az 1 out-om. Másik eset, ami legalább háromszor előfordult, hogy jön velem studban a 3-flöss, 3-sor, 4-sor és vagy backdoor, vagy sima sora lesz az utolsó lappal. Máskor meg két párt alakítok ki a 4. lapra, az ellenfélnél látható két négyes, 6. lapra megkapja a harmadik négyest, úgy, hogy az 5. lapom négyes. Akkor már akkora a kassza, hogy ha nem látok a két párommal egyező lapot, meg kell néznem az utolsó lapot is, hátha fullosodok, az odds megvan hozzá. Mondanom sem kell, hogy ott nyilván dobtam.

Hold'emben nem volt semmi különös. Van egy LongGong nevű relatíve feszes, de ultra agresszív játékos. Mivel ő nagyon sokszor 3betelt engem korábban is, megeresztettem rá egy 4betet AKs-sel, annak ellenére, hogy nem ez a szokásos játékom. Flopra jött egy ász, így vittem a kasszát. GlodShark eléggé visszavett ellenem az agressziójából, már csak inkább megadogat és gyakrabban dob. Szegény már rengetegszer megjárta ellenem és tanul. Lehet, hogy ezért jobban rá fogok szállni amíg észre nem veszi. Ugyanakkor volt egy érdekes leosztás is: TT-vel emelek hijackból, nagyvak adja. A flop AAT, amire all in mentünk mindketten, ellenfélnél AT és megvert. Zoli erre mutatott is egy Sam Farha-s videót, ahol a WSOP főverseny első handjében ugyanígy sikerült dupláznia. Én épp a rossz oldalon voltam, így egy beülőm ment el.

2008/05/28

Játék regularek ellen

Leszedtem egy-egy beülőt arról a két regularról, akiket talán a legjobban ismerek az egész mezőnyből.

Először nézzük GlodShark-ot: Glodshark cutoffból emel 6 nagyvakot (kicsit többet, mint szokott), én hatos párral adom. Flop 568. Belenyiton egy fél pot alatti donkbetet, GlodShark miniraise-el, itt már sejtem, hogy magas párja van. Visszaemelem a 2,5-szörösét, mert tudom, hogy ha overpárja van, all inig viszi. Így is történt, az ő visszaemelése committeddé tette, és az all inemet megadta. Mutatott egy ász párt és nem javult. Ez után életemben először láttam GlodSharkot tiltre menni, mert az újratöltése után a következő két leosztásában preflop 100BB-s all inre ment első beszállóként.

Aztán a véleményem szerint legjobb regular következett: AngelOKiller. Nem hitt nekem, és all inig vittünk egy alacsony párosodott boardon egy AA-t és egy 99-et, úgy, hogy nálam volt az AA. Tehát összességében érdekes volt, hogy a regularektől ilyen szépen nyertem.

A nyeremények kellettek is, mert a lejátszott Rio-kból egyet sem sikerült megnyernem. Vagy hét-nyolc 2-5 outos leosztást buktam, a heads upokban pedig minden alkalommal favorit voltam, amikor bekerült a pénz (AK vs A5-re ellenfél két ötöst is kapott pl. flopra). A Rio-k miatt összességében minimális minuszban zártam a napot.

Mindez nem is baj, mert csak a rake race miatt játszom félgőzzel még itt, egyébként az Ongame hálózaton jobban járok a hatalmas bónuszokkal, amelyeket a Next ajánl. A játékosok sem tűnnek olyan feszesnek, mint az IPokernél, és lazán verhetőnek láttam eddig őket. Remélem, hamar kiismerem az ottani, GlodSharkhoz hasonló túlontúl agresszív, csak a saját lapjukkal törődő regulareket.

2008/05/18

Gowest: a döntő asztal

Egy ideig kostolgattuk egymást, majd kipotyogott három játékos, köztük Gizda is, aki kétszer futott AA-ba. Végül hatan maradtunk, elmúlt már éjfél, több, mint 10 órája játszottunk, sőt inkább már 11. Két vaklopásom kudarcba fulladt, ezért nagyon lefogytam. Osztóból AT, shortstack rámtolja, 32:20 esély, be kellett dobnom, mert a range-éből a legtöbb lap dominált. Nem sokkal később cutoffból JTs, deepstack kisvak megadja az emelésem, Zoli nagyvakon szintén ad. Flop 9Tx, a kisvak belenyit, Zoli adja. Itt erősen elgondolkoztam. Nem jó talán a top párom? Ha all in megyek, úgy éreztem, a kisvak magasabb kickerrel megver, Zoli meg lemákolhat húzólappal. Nem képviselek megfelelő erőt a squeeze-re. Mindketten megadnák és végigpasszolnák. Ezért dobtam.

Előállt egyszer egy squeeze-szituáció is. Idealer tőle szokatlanul kicsit emelt, mellette a szuperagresszív játékos adta, én meg all int jelentettem. IDealer nem adhatta meg, mert gyenge volt. A szuperagresszív játékosnál meg az önmagában is gyengeséget jelentett, hogy nem 3betelt, így neki is dobnia kellett. Dobták is. Szerintem nekem volt a legerősebb lapom így is, de nem akartam mutatást.

A szünet után elkeseredetten próbáltam megkapaszkodni, de ott már nagyon éreztem a fáradtság első jeleit. Papírra kellett írnom a zsetonmennyiségemet és az M-eket, mert már fájt a sok számolás. Amikor már csak 21K zsetonom volt a versenyben lévő 750K-val szemben, nagyvakon találtam egy A2s-t, Zoli beemelt, én meg all in emeltem. Tudtam, hogy nem dobja el. Valahol azt is, hogy a range-e ellen esélytelenebb vagyok, de a tudatom ezeket az infókat törölte. Mutatott egy KJ-t, így szerencsém volt, nameg ki is tartott a lapom. Aztán jött a KK-s leosztás, amit az előző bejegyzésemben már leírtam. Ezzel tiltre raktam az egyik deepstack ellenfelemet. A fáradtság jele, hogy UTG-ben nagyvakot raktam. Viszont szerencsére gondolkodni még úgy ahogy tudtam.

Nem sokkal később kiblöfföltek. A9s-t találtam UTG-ből, emelek, nagyvak agresszív játékos adja. Flop T9x, erősnek éreztem magam, ellenfél passzolt, én is, mert több infót akartam (betelnem kellett volna!) és féltem attól, hogy hátha tilten van és check-raise blöfföt alkalmaz ellenem, amit második párral flopon nem szivesen adtam volna meg. Fordíthatjuk úgy is, hogy beijedtem. Törnön (9Tx8) kiderült, hogy tényleg tiltel, belenyitott fél kasszát. Itt egy minimumemeléssel kideríthettem volna, hogy blöfföl-e, de megint csak nem tettem. Gyanús volt, hogy azt mondogatta, hogy tilten vagyok. Túl átlátszó volt nekem a szöveg. Pedig pont ezt az átlátszó szöveget alkalmaztam Selindek ellen és ő is volt olyan csavaros játékos, hogy az őszinteséget alkalmazza elbizonytalanításra. Max. egy húzólapra tettem, kis eséllyel magasabb párral csapdázott, kis eséllyel tizese is lehetett... vagy kisebb set is belefért, főleg riveren, ami egy kis érdektelen lap volt. Tehát sokmindent el tudtam nála képzelni, ami erős volt, de egy befuccsolt húzólapot is. Törnön még erősebbnek éreztem magam. Riveren ugyanúgy ismételte, hogy tilten van. Egyre inkább összeraktam, hogy ez befuccsolt húzólap. Vagy egy totális blöff. Vagy egy harmadik pár. 30 ezret kellett megadnom, mert annyit szedett össze miközben mondta, hogy tilten van. A kasszában kb. 75.000 volt. Ha megadom és vesztek, 30 ezrem marad. Ha nyerek, 135.000-em. Véleményem szerint itt buktam el az esélyt arra, hogy megnyerjem az egész gowestet. Ugyanis kisakkoztam, hogy jó eséllyel jobb vagyok és bedobtam a lapom. Ettől kerültem szerintem igazán tiltre annak ellenére, hogy ezt fel sem ismertem, mert továbbra is úgy éreztem, hogy minden ok. Maradt 60 ezrem, de mit érek vele? 750.000 zseton van játékban.

Meg kellett volna adnom, mert megvan az esély. Ha lefeleződök, hát így jártam. De egy nagyon előnyös fogadás volt. Átfutott az agyamon a tavalyi BPO, ahol szintén dobtam egyszer nyerő lapot és utána egy preflop all inben kimákoltak. Aztán már nem tudtam semmire sem gondolni, mert fáradt voltam. Ismét fogytam, ettek a vakok és anték, és nem találtam fogást a többieken, mert valaki mindig emelt vagy olyan szánalmas lapjaim voltak, hogy viccnek is durva volt. Végül egy-két kör múlva kicsit 50K fölött emeltem AJs lapokkal, Zoli visszatolja a háromszorosát. Gondolkodtam egy kicsit, és rátoltam (kétszeresen is hiba). Zoli nyilván adta, és bár flopra flösshúzóm lett, nem tudtam lejavulni Zolit egy AJ vs JJ csatában.

Akkor arra gondoltam, hogy a következő lapokkal tolhatja vissza rám (96o a blöfföt szimbolizálja): 77+,AJs+,KQs,AQo+,KQo,96o. Ezek ellen 44.1% esélyem volt nyerni, de akkor csak azt éreztem, hogy talán van 40-nél kicsit több esélyem összességében. Ugyanakkor tudhattam volna, hogy engem pl. nem akar kiblöffölni, mert a játékomnak van nála hitele, mert az emeléseim többsége stabil alapokon nyugszik. A 96o nélkül már csak 40.7%-om van. A valós range-e ellen pedig csak 37%-om.

Sajnálom, hogy így végződött, talán csak végig kellett volna ülnöm és regenerálódnom egy alvással. Az agykapacitásom elég magas ahhoz, hogy szellemileg tovább bírjam a megterheléseket, most viszont nem ez volt a helyzet. Nagyon örülök annak, hogy nem egy EPT-n szembesülök először ezekkel a tapasztalatokkal. Ugyanis megvan már a módszerem arra, hogy hogyan menedzseljem a döntéseim akkor, amikor érzem, hogy nem vagyok 100%-os.

A tapasztalatszerzést úgy képzelem el, hogy sok versenyen fogok indulni. A döntő asztalokon maximálisan fogok koncentrálni. És ezzel további lyukakat tömhetek be a tournament játékomban.

Gowest: út a döntő asztalig

Vegyes érzelmekkel tekintek vissza a saját teljesítményemre a gowest freerollon. Amire büszke lehetek:
- ötödik lettem
- eddig én vagyok az egyetlen játékos, aki mindkét gowesten döntő asztalos volt

Amit viszont alaposan ki kell elemeznem: idegeim felmondták a szolgálatot és kritikán alul játszottam az utolsó szünet után!

Kezdjük időrendi sorrendben. A verseny maga az első nap 10 egy órás vakszinten át, szünetekkel együtt délután kettőtől éjjel kettőig tartott. Az első két vakszinten gyakorlatilag semmi nem történt, a kezdeti 29500 zsetonomat felvittem 29850-re, és 1-2000-es ingadozásom volt. Egyetlen valamirevaló lapom egy JJ volt, amivel emeltem preflop, nagyvak adta, 9 magas floppon meg a nyitásomra dobta. De ezzel együtt nagyon türelmesen vártam. Gyakorlatilag az ég világon semmi nem történt velem hat-nyolc vakszinten át. Próbálok visszaemlékezni a dolgokra, de tényleg semmi. Nem volt setem, nem volt két párom, nem volt sorom, fullom sem... néha befigyelt egy top pár, de tényleg nagyon rossz lapjaim voltak. De semmi gond, szorgalmasan számolgattam az M-eket és éreztem, hogy a verseny strukturájának hála nagyon jó helyzetben vagyok ha továbbra is a játékomat játszom. Időnként agresszorkodtam, de senki nem mert velem játszani.

Egyszer haraptam egy közepeset Selindek stackjéből: preflop emelt 2.5 nagyvakot, amit megadtam AJ-vel a kezemben, mondván, hogy az emelési range-e tág, és a flop utáni játékom pedig eddig jobbnak bizonyult, mint az övé. Ha nem bíztam volna a flop utáni játékomban és abban, hogy erősen tart tőlem, akkor a 3bet lett volna a helyes megoldás. Flopra KQx jött, amit megdonkbeteltem és kijelentettem, hogy tessék, egy donkbet (feltételezem, hogy Selindek tudja, hogy mi az a donkbet és azt is, hogy egy erős játékos használhatja a donkbetet csapdázásra). Megadta. Ennek örültem, mert több célom is volt: (1) úgy éreztem, hogy 7 outom mindenképp volt, de talán 10 is, így pozíción kívül el akartam érni, hogy olcsón nézzünk rivert (2) riveren akartam megnyerni a kasszát akkor is, ha gyengeséget érzek Selindekben. Törn x, elpasszoltam és kijelentettem neki, hogy floatolható vagyok (itt feltételeztem, hogy tisztában van azzal, hogy mi az a float). Elpasszolja ő is. Rierre megkaptam az egyik vélt outomat, egy ászt. Itt úgy éreztem, hogy a value bet range kicsit túl szűk, így a check-call játék tűnt nekem a megfelelőnek, elpasszoltam, Selindek is passzol, és a mutatásomra muckolt.

Saját megítélésem szerint nagyon jól játszottam ma a döntő asztal előtt. Mindig megfelelőek voltak az emeléseim, mindig táplálkoztam a kis potokból, és amikor verve voltam, mindig eleresztettem a lapom. Nem találtak rajtam fogást. Tartottam magam akkor is, amikor felváltva 28o, 37o és 36s közül válogathattam sokáig. Hiába nem voltak lapjaim, türelmesen vártam. Amikor squeeze-elhettem, megtettem (igaz, lappal). Amikor megfelelők voltak az esélyek, vakot loptam. Amikor visszaraboltak, csak 2.5 nagyvakom bánta, így nem állt elő az a helyzet, mint régebben. Azonosítottam, hogy ki az, aki visszarabolni akar és ki legitim akkor, amikor meg3betel. A visszarablásgyanús játékost volt hogy megleckéztettem és utána kicsit leszállt rólam.

Érezhetően sokat fejlődtem tornajátékban hála a cikkeknek és a friss tapasztalatoknak. Úgy érzem, hogy kezdem összerakni, hogy mi kell ahhoz, hogy sikeres legyek tornajátékban. Már csak rengeteg tapasztalat kell és edzettség, nameg meg kell oldanom azt is, hogy 12 óra játék után is ugyanolyan jó döntéseket hozzak, mint az első 8-10 órában. Ehhez az egyetlen út, ha sok versenyen veszek részt.

Egy furcsa leosztás a gowest döntő asztaláról

Mielőtt beszámolnék a Gowestről, úgy gondoltam, hogy egy külön blogbejegyzést érdemel egy leosztás, amit a döntő asztalon produkáltam. Először is azért, mert életemben először játszottam vakon, azaz anélkül, hogy megnézném a lapjaimat. Másodszor pedig azért, mert szerintem - ha nem is optimálisan - de a lehetőségek közt jól használtam a vak játék előnyeit.

Hatan maradtunk, beraktam a nagyvakot, nézem a többieket, mindenki dob, a jobbomon az ellenfél passzt mutat, az osztó meg osztani akar. Rászóltam, hogy várjon, még nem mondtam semmit. Akkor jöttem rá, hogy nem nagyvakot tettem be, hanem egy UTG limpet. Flop után ellenfelem passzolt, én pedig azt az információt kaptam, hogy mindenki tudta az asztalnál, hogy nem láttam a lapjaimat, kivéve őt, akivel játékban voltam a kasszáért. Így vakon nyitottam fél kasszát, amit megadott. Törnt mindketten elpasszoltuk, én még mindig vakon. Riverre azt terveztem, hogy eljátszom, hogy monsterem van, meglepődök és lapot dobatok az ellenféllel, függetlenül a valódi helyzettel. Kivéve persze ha ellenfelem valódi erőt mutat. Arra nem számítottam, hogy majdnem 2/3 kassza nyitást kapok. Erre meg kellett néznem a lapjaimat, KK-t találtam, az asztalon meg megállapítom, hogy fullom van. :) Hibáztam, mert nem bírtam ki nevetés nélkül. Ráemeltem az agresszív ellenfelemre és bedobta a lapját. Ha megnézem a lapjaimat, emeltem volna preflop és mindenki dobott volna... így jóval többet kerestem ezzel a leosztással.

Viszont ez a leosztás példaértékű, mert rengeteget tanultam belőle. Mi lett volna, ha mondjuk 35o-t találok? Ha képes lettem volna ugyanígy nevetni, ugyanígy emelni, akkor az ellenfelem ugyanígy dobott volna... persze ehhez akkora bátorság kell, hogy a mostani tudásszintemen még úgy érzem, hogy ilyen trükkökhöz nem folyamodnék.

Csapatverseny Európabajnokság

Ma bepótolom a blogos elmaradásomat. Nem írtam ugyanis a bécsújhelyi élményeimről. Négy nagyon kellemes napot töltöttünk el a Poker Royale Card Casino-ban. Egyben remek alkalom volt számomra, hogy a gyerekkoromban felszedett némettudásomat újra felfrissítsem. Első szó, amit megtanultam, az a bezahlen volt, a call német megfelelője. A bezahlen-t mondjuk eddig is ismertem, de ilyen értelemben még nem hallottam soha.

A kaszinóról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, akit érdekel részletesen is a több, mint 60 asztalt magába foglaló hely, ahol éjjel-nappal lehet cash game-ezni 1-1, 1-2 és 2-5 eurós alapon is akár nyolc-tizenkét asztal közül válaszva, az olvassa el a legújabb kártya magazin idevágó cikkét. Az osztók gyorsabbak voltak, mint Magyarországon (egy-két kivételtől eltekintve persze, hiszen vannak nagyon jó magyar osztók és nagyon gyenge ottani osztók is). Négy magyar osztó is dolgozott a bécsújhelyi kaszinóban. Kedvesek, udvariasak voltak és intelligensnek látszottak, ami mindenképp előny.

Egyetlen osztóval volt problémám, aki cash game-en minden pot után arrogánsan danke schön mousieur, danke schön, danke schön, thank you, thank you-zott hogy kapjon több jattot. Nyilván ő többet termel így ki, viszont a játék hangulatát az én szememben alaposan lerontotta. Ennek nem biztos, hogy szabadna így történnie.

Magáról a versenyről: csapatverseny volt, kilenc sit and go-n és három MTT-n kellett bizonyítanunk ahhoz, hogy a döntőben zsetonokat szerezzünk. A három floppos csapat közül az enyémnek nagyon jól indult az első nap: én heads upoztam a győzelemért, és az FHM csapatbajnoksághoz hasonló szerencsefaktorral (illetve annak hiányával) elértem, hogy - bár uraltam a heads upot - ellenfelem folyton visszaküzdötte magát. Őszintén szólva ennek az ellenfélnek már négy között ki kellett volna esnie, csakhát lejött egy sor az asztalra és feleztünk... A lapjaimra így sem panaszkodom, egyedül az utolsó hand volt szerencsétlen: arra emlékszem, hogy a nagy vakok miatt már csak pár M-nyi zseton volt mindkettőnk előtt, így heads upban már tologatnom kellett. K9-cel betoltam, KT fogadta... ezzel vége lett, második lettem. Miki nyert, Kispatak második lett. Ez nagyon jó eredménynek számított, mert az 52 csapatból vezettünk az első sit and go forduló után. A második nap Vikiék nem jártak sok sikerrel, és a harmadik nap is korán kiestünk szinte mindannyian (én egy coinflipben 8. helyen, amit a laza agresszív ellenfelem adott preflop, belerohantam egy AK-jába, pedig eddig mindig Q7 szerű lapokkal emelt). Az MTT-ken szintén nem jártunk nagy sikerrel. Így visszacsúsztunk a középmezőnybe. A döntőben egyszerre egy csapattag játszhatott az asztalnál és váltottuk egymást. Addigi pontjainkból zsetonok lettek. A döntő elején feszesen játszottam, de nem jött semmi lap. Fogytam folyamatosan, majd egy potból kiblöfföltek, egy másikból lappal check-raise-eltek. Viki leváltott, aki szintén elrontott egy leosztást és lefeleződtünk. Végül Mikin volt a sor, akire a tologatás szerepe hárult. Ott álltam mögötte és jött egy érdekes szituáció. Mikinél T9s, betolja egy ellenfél limpje után, mindenki más dob, ő gondolkodik. Valaki odasúgja nekem, hogy aki gondolkozik, az magyar, de úgy, hogy ezt ő nem hallotta. Odajött Csill (ha jól emlékszem), és extázisban (illetve azt megjátszva) mondtam neki, hogy nézd, épp most fogják felduplázni Mikit, úgy néz ki, hogy meg fogja adni. Erre ő közli velem, hogy az illető magyar (amit tudtam, de azt is tudtam, hogy ő nem tudta, hogy tudom). Én először értetlenkedést színleltem (ki magyar?), majd végül beismertem a hibámat előtte és zavarodottságot színleltem (ami a normális viselkedés volt ilyenkor). Ez talán hozzájárult ahhoz, hogy a magyar ellenfél dobta a lapját. Nem sokkal később Miki AA-t kap, és hármas all inben kimákolta egy 57o floppolt két párral.

2008/05/16

Feszes játék

Itt válaszolnék Géza blogjában feltett kérdésre, mert sokakat foglalkoztathat a téma. A kérdés arról szólt, hogy miért képtelen valaki olyan környezetben nyerni, ahol látszólag feszesek az ellenfelek.

Ugye a legtöbb pókerstratégia egyik fő eleme az asztalválasztás. Minden teremben vannak feszesebb és lazább asztalok. Amikor annak idején együtt játszottunk rake race-eken, észrevettem, hogy amikor mindketten játszunk, elméletileg az asztalok többségénél együtt kellene ülnünk, mert én mindig a legjobb 10-12 asztalt választottam ki az adott pillanatban. De csak 3-4 asztalon ültünk együtt. Miért van ez? Mert az asztalok romlanak, javulnak, és legalább negyedóránként felül kell őket vizsgálni, időnként be kell őket zárni. Amikor 10 asztalon játszol egyszerre, akkor nem tudod megfelelő mértékben figyelemmel követni az eseményeket!

Másik kérdés, hogy amikor egy ultrafeszes játékos sok pénzt tesz a kasszába, akkor az esetek több, mint felében erősebb. Ugyanakkor ez a gyengeségük is: egy AA-t vagy KK-t képtelenek eldobni 832 floppon, és 22-vel mondjuk az összes zsetonjukat elviheted. A feszes játékos vár, vár és vár, de amikor lapja van, jogosnak érzi, hogy most ki kell fizettetnie azt a rengeteg várakozást. Ezek a szituációk viszont ritkák. Sokkal gyakoribb, hogy ultrafeszes játékosok vannak a jobbodon, akiknek a vakját minden szeméttel támadhatod. Értsd: 76s, QTo, J8s. Kisvak fél egység, nagyvak 1 egység. Kisvakból beemelsz 3 vagy 3,5 egységig, akkor 2,5 - 3 egységet kockáztatsz 1,5 egység megnyeréséért. Az esetek több, mint 2/3-ában azonnal sikerül (ultrafeszes játékos ellen, erős játékosok ellen eszembe nem jutna ilyen lapokkal támadni...), amikor nem, akkor meg eltalálhat a flop vagy jöhet a flopra A vagy K, amire lehet cbetelni az esetek mondjuk 70%-ában. Ez nem NL400, ahol visszaemelnek, a visszaemelés itt ritka és általában indokolt. Kevés tizes asztalon a figyelmes játékos, aki megelégeli a rablást, inkább bedobják a 83o-t és várják a prémium lapokat.

Azonban nincs olyan asztal, ahol 9 feszes játékos feszengne. Mindenhol vannak laza játékosok. Mindenhol van legalább egy gyenge játékos. Őket azonosítani kell tudni.

Tehát összességében azt javaslom, hogy vegyél vissza kicsit az asztalok számából és figyelj minden jelre. Vedd komolyan, mintha élőznél.

A másik, hogy van egy kis ongame-es tapasztalatom (nem véletlenül :)). A tizes asztalok tele vannak buta játékosokkal, akik a top páromat is kifizetik! Nagyon simán tudtam ott tizes asztalon nyerni. Mintha nem is figyelték volna, hogy feszes vagyok és feszesebb voltam, mint a többi játékos. Az igazi aranybánya ott viszont az ötös asztal! Ott agresszívan játszottam. Emeltem mindenre, amiben láttam akár egy kis fantáziát. 56s cutoffból első beszállóként standard emelés, kisvak megadja, flop K74 másik színre flösshúzó, checkre cbet, ellenfél dob. Itt már feltűnik az ellenfeleknek, hogy többet emelek preflop, mint ők és többet licitálok flop után, mint amennyi lapom lehet. Viszont az nem tűnik fel nekik, hogy a kassza méretét én kontrollálom. Kis kasszákat vesztek, és mivel nem hisznek nekem a sok preflop emelésem miatt, nagyokat nyerek. Az ötös asztal másik előnye a több leosztás óránként és több bónusz. Ezért az ongame nekem eddig bejött.

Szerintem egyébként semmi nagyobb bajod nincs, csak bemeséled magadnak, hogy nem tudsz ott játszani, elmegy a kedved, és tényleg nem tudsz így nyerni.

2008/05/10

Poker tracker 3 beta

Mostanában kisebbfajta csodának számít ha már este 10 előtt pókerasztalhoz ülök. Ettől függetlenül azért tartom magam azokhoz a célokhoz, amelyeket kitűztem, viszont az egyéb teendőimet és a magánéletemet sem szeretném elhanyagolni. Tehát időnként el kell jönnie olyan időszakoknak is, amikor a pókerezés kicsit háttérbe szorul.

További újítás, hogy a minőségi fejlesztés jegyében ki szeretném alaposan ismerni a poker trackert és a játékom elemzésével jobbá szeretném tenni a mostani rakebackvadász, mechanikus, daráló, időnként az ellenfeleim paraméterei alapján döntéseket hozó játékomat. Tegnap este beimportáltam az utóbbi hónapokban lejátszott mintegy 160K handemet (3 accountnév alatt). Mielőtt elmentem aludni, megnéztem, hogy összességében bizony minden pár (a 22 is) plusszos nálam, élen nyilván az ász párral. Ebből annyit szűrök le, hogy nem értékelem túl a JJ-t (GlodSharknál ez a lap az adataim szerint - hála többek között nekem is - minuszos, 19-szer kapott JJ-t, és handenként 8,68BB-be került neki) és a QQ-t sem, hiszen dobtam már J magas floppon is QQ-t (GlodSharknál 15 QQ darabonként 6,61BB minuszt termelt). Ez a 6 meg 8 BB minusz nem tűnik elsőre soknak, de gondoljatok bele abba, hogy én ász párral az esetek több, mint 90 százalékában nyerek, mégis 5 körül van a nyert BB-im száma ász páronként. Hatalmas luxus a top 5 indulólap közül kettővel stabil minuszt termelni! GlodShark JJ statisztikájához nem kicsit járultam hozzá, hiszen két beülőjét vittem, ami a teljes minuszának kb. a 80%-a.

Kedvenc mániákus ellenfelem eredményei is durvák: 171 hand alatt 15 NL200-as beülőt bukott el és -6.1BB/100-as az eredménye. A 32s és Q2o stabil pluszt termelő lapok nála (rövidtávon működő stratégia... :)), legnagyobb minuszt eddig a KQo hozta neki, számszerint 5-ször játszott KQo-t és alkalmanként kicsit több, mint 27BB-be került ez neki. Érdekes módon a QQ is stabil minuszt termelt a számára, bár 2 leosztásból nem kell messzemenő következtetéseket levonni.

Már látom, hogy a PokerTracker tovább fogja csökkenteni a játékkal töltött időmet, de legalább cserébe minőségi ugráson fog átesni a játékom.

2008/05/08

Kevés játék

Az utóbbi napokban egyéb elfoglaltságaim és egy esti tanfolyam miatt nem jutottam el nagyon oda, hogy játszani is tudjak. Egyedül tegnap sikerült néhány órát elszórakozni és egész jó lett az eredmény is. Egyre inkább úgy érzem, hogy nekem a sok asztalos játékot találták ki, mert ott elképesztő türelemmel tudom várni a megfelelő szituációkat, ahol nyerek. Az összes "bad beat szituációban" tegnap sikerült emelésre bedobnom a lapjaimat, mutatáskor nagyobb kasszát nem buktam egyszer sem. Ez összeszedettségre utal. Tervezem, hogy alaposan ráfekszem a hét vége felé az online játékra.

Aztán itt van az élő sit and go-k kérdése. Játszottam ilyet Ausztriában és Magyarországon is. Egyszerűen hihetetlen, hogy Magyarországon négyszer lemákolnak és még úgy is hármasban több, mint a zsetonok harmada volt nálam. A gyengébb játékosoktól egyáltalán nem tartok, és úgy érzem, hogy akkor is uralom az eseményeket, amikor éppen a háttérbe húzódok és lapokat dobálok.

Az osztrák csapatversenyről elöljáróban annyit, hogy nagyon jó volt külföldiek ellen élőben játszani. Sokkal udvariasabbak, mint a magyar mezőny és még ahhoz is gratulálnak, ha valaki bad beattel leveri őket. Ezt meg kellene fogadniuk a magyaroknak is.

2008/05/06

FHM csapatverseny

Röviden...

Vicces volt az asztalom. Tele volt feszes-passzív játékossal és komolyan Bécsújhely után egy élmény volt ilyen kiismerhető ellenfelek ellen játszani. A verseny főbb mozzanatai (részletesebben majd írok a blogomban):
- flössel dupláztam az elején: osztóból 28s, emelek első beszállóként, nagyvak adja. Contbetelhető flösshúzó flopot kapok, belenyitottam fél kasszát a törn ingyenlapért, adta, törnt elpasszoltuk, riverre lejött a flöss. A passzára nyitottam egy value csalibetet de mindezt elég erősnek tettetve magam hogy gyengeséget érezzen (tapasztalt játékosnak tűnt), amire elkezdett kérdezgetni, amire bevágtam a durcit, amelynek hatására rámemelt, én meg flegmán és sértődötten rátoltam, amit megadott. A kérdéseiből tudtam (90%-ra), hogy nincs flösse és nem is volt.
- lopkodtam és kihasználtam, hogy mindenki tőlem fél
- a puma ultis versenyző megint belimpelt másodiknak KK-val és jól megszívta a 4-5 limpelős kasszában (vicces, ezt mindig eljátsszák)
- kiejtettem két shortstacket, nálam a zsetonok több, mint harmada, hatan maradtunk
- 77-tel jött a set, törnön az ellenfél megpróbált kiblöffölni egy harmadik párját check-raise-elve (megint gyengeséget érezhetett nálam azáltal, hogy mentegetőztem, hogy megint lapom van)
- kb. négy mákolást kellett elviselnem, ahol minimum 60% esélyem mindig volt a nyerésre, de legtöbbször 70%
- Volt egy A2 vs JJ vs TT hand, ahol nem jött nekem az ász, viszont kialakult a heads up 8500 - 1500 arányban
- megtudtam, hogy már minden mindegy, nem számít ha nyerek
- dupláztam, felmentem 4800-ra majd onnan kiharakiriztem magam K3 vs AQ-val (preflop all in) , az AQ kitartott

Tényleg mindegy volt már, hogy mit csinálok a heads upban. Majd legközelebb több tétje lesz.

Bécsújhelyről majd később beszámolok.

2008/04/29

6max asztalok

Új vizekre eveztem. Eddig amikor 6max asztalra ültem, szinte mindig túl feszesen játszottam. Ismertem egy nyerő stratégiát hatos asztalra, de nem alkalmaztam, mert egy kicsit idegennek tartottam az addigi stílusomhoz képest. Ma a kezembe került ez az anyag, beleolvastam és úgy döntöttem, hogy kipróbálom a hatos asztalokat TAG (feszes agresszív) stílusban. A TAG relatív, mert preflop már első pozícióban is standard emelést hajtok végre a lapok 11-13 százalékával, osztó pozícióból pedig alaposan fellazulok (ami azért nem 96o-t jelent :)). Ezzel a stratégiával hatalmas downswingekre (akár 10 beülő), nagyobb várható hozamra és óránként több leosztásra számíthatok. Egyelőre 2 beülő pluszban vagyok, ami nem rossz tanulásnak.

Távlati tervek:
- 6max alapos tanulása
- poker tracker használata + HUD használata, statisztikák, elemzések

A játékomat tovább javítja, ha egy szoftver majd kijelzi nekem az ellenfelek statisztikáit (mint ahogy a NoiQ-n is), mert akkor még inkább az ellenfeleimhez tudom igazítani a stratégiámat. De ezt majd a jövő hónapban...

2008/04/28

Élő versenyek

A szombati versenyről nem tudok sok érdemlegeset elmondani, egy oktatóverseny volt, összesen két említésre méltó handben vettem benne részt. Az egyik handben 66 volt nálam, emeltem vele 100-as nagyvaknál első beszállóként 250-ig, osztóban agresszív játékos adja, mindenki más dob. Flop A76, checket éreztem megfelelőnek, mert az agresszív ellenfélből így ki tudok szedni egy contbetet. Bele is nyitott 300-at, amire 900-as visszaemeléssel válaszoltam, mert ha csak megadom, szabadlapot adok neki, és a turn betem túl nagy erőt jelzett volna. Az emelésemet megadta, ami nálam azt jelentette, hogy Ax lehet nála, x legesélyesebb, hogy Q, J vagy T. Törnre lejött még egy ász. Belenyitottam 1400-at, hátha tényleg ásza van és túl erősnek érzi magát. Erre kaptam egy all int, amit megadtam. AJ-t mutatott, a fullom kitartott és vittem a kasszát. A második handben 77 volt nálam nagyvakon, osztón fish játékos limpel, kisvak egészít, én meg kicsit több, mint 11 nagyvakkal all in emeltem. Osztó megad, kisvak dob. A 77 vs AK pénzfeldobást a törnön érkező királlyal elbuktam. Kicsit hibás volt a játék, Viki tavalyi tanácsát megfogadva növelhettem volna az ellenfél dobási hajlandóságát a kisebb profitért cserébe. Ezt ki is elemeztem utólag és levontam a tanulságokat, hiszen életemben nem először kerültem ilyen helyzetbe.

A mai verseny 10+2 r7 a10 volt. 12K (40M) zsetont kaptunk, 12K a diszkontos rebuy, az add on is diszkontos, hiszen 25K zseton járt érte. A vakszintek 20 percesek voltak. Kilencen voltunk összesen, közöttük az ismerős mániákus ellenfelem, aki a rebuy időszak végéig 4 rebuyt vett. A verseny elején felmentem 18-ra, majd le 10-re és Q82 floppon JJ-vel all in raktam a mániákust, aki valami szánalmasnak is gyenge lapkombinációval, pontosabban egy kettes párral a kezében nem bírt dobni. Ekkor felmentem 22K-ra, és végül 18K-n zártam az 500-1000-es szintet. A 25K-s add on után 43K-m volt. Nagyjából fenntartottam magam, amikor is 2000-4000-es vaknál egy A6s-t kaptam, és sok limpelőre én is limpeltem, főleg mert mögöttem már nem voltak mániákusok, így ez jó eséllyel egy nem emelt kasszának igérkezett. Flopra lejött két lap a flössömhöz, mindenki passzolt, én belenyitottam 15000-et, amit ketten megadtam. Riverig ingyen lapra számítottam, de egy indifferes törn lapra az ultra agresszív ellenfelem belenyitott 10000-et. Ekkor bőven megvolt az 1:4 pot odds, tehát adnom kellett, pedig már csak 12K-m maradt. Azért nem mentem all in, hogy a másik ellenfelem is megadja. Ez is történt. Riverre flösst kaptam és mindhárman beraktuk még a 12K-t, így triplázhattam. Ezt követően hatalmas lapsivatag jött, egyetlen KK-t kaptam összesen, amire a limpelők dobták a lapjaikat. A shortstackek mindig feltöltődtek és a chipleader úgy fogyott le, hogy az osztó JJ-vel limpelt, kisvak egészített, ő meg nagyvakból 52-vel all in emelt 10-20 ezres vakok mellett. Ezt követően ki is esett, bár kidobtunk neki valamennyit.

Hárman maradtunk, nekem volt a legkevesebb zsetonom, az agresszív ellenfelem második volt, a chipleader pedig a feszes-passzív játékstílust képviselő barátnője. Mivel egymás mellett ültek, egy idő után rájöttem, hogy látják egymás lapját. Visszautasítottam egy eléggé szánalmasnak hangzó deal ajánlatot. Kezdtem észrevenni, hogy az agresszív ellenfelemhez játszódik át a zseton. Ekkor osztóban 10-20K-s vakok mellett egy A7-et találtam, amire all int jelentettem be, amit kisvakon a feszes-passzív játékos KK-val tartott, és az agresszív ellenfelem - látván a KK-t - bedobta JJ lapjait. Törnre lejött egy K, ász meg sehol, így harmadik lettem. A szuperagresszív ellenfelem - mivel a döntő asztalon két segédje is áttolta neki a zsetonjait - megnyerte a versenyt, a feszes-passzív játékos lett a második. Mindazonáltal úgy érzem, hogy ebben a mezőnyben a nyílt összejátszás ellenére is örömmel játszom, akkora a tudásbeli különbség közöttünk. Mondjuk amikor már 10-20 ezer a vak és kb. 3M van előttem, akkor már kevesebbet számít a tudáskülönbség, de addig rengeteget hibázhatnak. Ha egyszer végre lesz valami értelmesnek mondható lapjárásom is, akkor a győzelem mondhatni papírforma.

2008/04/24

Hozzáállás, korrektség

Az április eddig elég halvány volt, mert kifogtam néhány rosszabb sorozatot az IPokeren. Ugyanakkor boldog és optimista vagyok, hiszen az a tudás, ami a rendelkezésemre áll, bármikor, bárhol kiválóan alkalmazható.

Több teremtől is begyűjtöttem ajánlatokat. Elképzelhető, hogy kipróbálok egy-két Ongame-es termet is. Eddig csak az egyik tanítványom játszott ott, sőt ott kezdte a pályafutását is. Szép kis pályafutás volt... freerollon nyert pár dollárt, majd csinált belőle százat. Aztán megunta a pókert, abbahagyta, majd két hónappal később megkeresett, hogy lenullázódott a számlája. Mivel nem tudott angolul, én beszéltem a supporttal, és kiderült, hogy egy félreértés folytán nullázódott le a számlája. Visszarakták és utána folytatta. Ő egy amolyan önálló típus.

Olvastam Géza "milyen a jó pókerjátékos" című írását. Alapvetően egyetértek az általa írtakkal, mert a szocializáció élőben tényleg nagyon fontos. Emellett azonban hozzáteszem, hogy amíg van néhány nagyon gyenge játékos az asztalnál és az átlagkassza 200-500 nagyvak, akkor már szocializáció nélkül is stabilan nyerhetsz. Miért van az, hogy a kedvenc közösségemben mindenki tudja, hogy szikla stratégiát választottam (helyesbítek... azt hiszik rólam, hogy csak tutistaként tudok játszani), és amikor lapom van, mégis hármas all inbe tudok keveredni többször is? Miért van az, hogy az ellenfelek félnek rám emelni (mert kétszer láttak tőlem check-raise-t), az én emeléseimet viszont adogatják megfelé, hátha lejön a lyukas soruk? Ezek a játékosok adnak nekem akciót akkor is, ha tutista vagyok. Alapvetően elmosolygom a kiesett időt az asztalnál, a játékosokkal nevetek és fesztelenül, jól érzem magam. Akármekkora fishek, tisztelem őket és tisztelettel bánok és beszélek velük. Meggyőződésem, hogy azért ülök az asztalnál, mert nekem az a feladatom, hogy a többiek jól érezzék magukat azáltal, hogy velem is játszanak. Ezért a szórakozásért cserébe engem hosszútávon megjutalmaznak. Mint minden vállalkozás, a szórakoztatás is kockázattal jár. Így amikor lejön az ellenfélnek a lapja, akkor első dolog, ami átfut a fejemen, hogy igen, ez az a kockázat, amit akkor vállaltam be, amikor zsetonokat váltottam. Aztán visszagondolok, hogy ezeknek a játékosoknak hányszor nem jött már le a lyukas soruk vagy a second párjuk kickeréhez a két pár.

Egy alkalomra emlékszem, amikor élőben négyszer egymás után egy (termetre is :)) hatalmas agresszív fish kb. 20%-os lappal kimákolt. Ekkor a negyedik után udvariasan kértem tőle egy kis szünetet, kiültem, osztottam a többieknek, jól éreztem magam, a fejemben rendberaktam a dolgokat, majd visszaültem és összeszedetten játszottam. Fél órán belül tiltre raktam őt egy bet-tőlem 3x-os raise-tőle all in-re adott instant callommal. Történt ugyanis, hogy 8-as magas volt a flop, nálam AQs flösshúzóval, ami optimális esetben 15 outot jelentett, így csak set, 2 pár, Q8 és A8 ellen voltam esélytelenebb. Magas párokat kizártam a licitmintájából, bár attól még megemlítem, hogy QQ, KK és AA is vert volna. Riverre lejött egy párom és ezzel megvertem a J8-át. A tiltre kerülésének az oka az volt, hogy tőlem, a sziklától nem tudta elképzelni, hogy a semmire all int adok meg, a százalékos esélyeket meg még azután sem értette meg, hogy elmondtam neki. Innentől kezdve gondoljatok bele, hogy hányan alkalmazzák azt, amit pl. egy pókerkönyvben leírnak a profik... minden tudás elérhető, viszont nem elég tudni amit olvasol vagy nézel, alkalmazni is kell. Sokan megvesznek egy könyvet és a második fejezetig nem jutnak el.

Ezt a gondolatmenetet szeretném folytatni, mert rengeteget tanultam egy embertől, akit mindannyian ismertek. Kedden végighallgattam Kaló Dénes előadását és szinte mindent elmondott, ami szükséges egy racionális, jó, magától nem elszállt, sikeres játékossá váláshoz.

2008/04/22

Az állapotok ereje

Rájöttem, hogy mi volt a legnagyobb hibám az utóbbi hetekben. Határeset szituációkban túl nagy volt a kockázatvállalási hajlandóságom. Ez lehetett a fő oka a fel-le swingeknek. Nemrég elvégeztem egy gyakorlatot, aminek hatására előjött a felismerés: becsuktam a szemem és átéltem azokat a pillanatokat, amikor a legsikeresebben és legjobban játszottam. Felidéztem, hogy mi járt a fejemben, hogyan gondolkodtam, mit láttam, mit hallottam, mit éreztem. Újra előhoztam, hogy körülbelül milyen sebességgel és milyen erővel kattintottam. Ebben az állapotban ültem le játszani. És amint a játékomat figyeltem, azt vettem észre, hogy
(1) többet dobok határeset szituációkban;
(2) folyamatosan nyertem annak ellenére, hogy egy csomó AA és KK elvérzett ma;
(3) éreztem, hogy adott ellenfelek ellen mennyire lehetek agresszív.

Ez a technika nagyon hatékony és rengeteget köszönhetek neki az élet más területein is. Például minden egyes gokartversenyem előtt is erőforrásos állapotba hozom magam és így az előzéseim például sokkal megfontoltabbak, kevesebbet hibázom, és minden ellenfelemnél jobban hiszek saját magamban.

Az eredmény sem maradt el. GlodSharkról megint lefejtettem másfél beülőt. Már több, mint 15 beülő minuszban van a statisztikáim szerint úgy, hogy szerintem kicsit nyerő játékos összességében. Sokba kerülök neki. GlodSharkról egyébként még annyi a véleményem, hogy kitűnő játékos lenne hatos asztalon, de tizes asztalra egyszerűen túl agresszív. A gyenge játékosállomány ellen ez is elég, de aki váltogatja az agresszivitást, a slowplayt és a (fél és teljes) blöfföket, azok ellen nem túl nyerő, mert ráadásul kiszámíthatóan agresszív.

2008/04/18

Gyorsjelentés

A ma esti rövid sessiönöm enyhén pluszos lett. Soha rosszabbat. :) Maximálisan koncentráltam a játékra és csak 5 asztalon játszottam egyszerre. Amíg nem stabilizálom a helyzetemet, nem engedek túl sok asztalt megnyitni. Az új 22-es monitoromon kb. 6 nagyméretű asztalt látok át, ez nekem elég.

Idővel nyilván növelem az asztalok számát, hiszen nem felejtettem el játszani, de most más a prioritás.

A minőségi fejlődéshez hozzátartozik, hogy órákat fogok adni magamnak elméletből is. A gyakorlatot nap mint nap csinálom, de keveset olvastam hozzá az utóbbi egy-két hónapban. Ez mindenképp hiányosság, amit pótolni érdemes.

Ma egyetlen tizes sit and go-t játszottam, ahol a 2. helyet szereztem meg. Heads upban a döntő leosztás egy flöss vs top pár volt, amit elbuktam. A sit and go-kat azért játszom mostanában előszeretettel, mert ha nem változik semmi, az egyik flopos csapat kapitánya leszek, ami elég nagy felelősség ahhoz, hogy tegyek érte valamit még a játék előtt... például gyakorlom a sit and go-kat és olvasgatom Harringtont szabadidőmben. Talán egyszer-kétszer élőzni is elmegyek még áprilisban.

Újabb bukószéria

Nem tudom, hogy mi van velem ebben a hónapban. Már egy ideje túlvagyok az 50.000 FPP-s határon a NoiQ-n, de ismét zsinórban a harmadik sessiönömben minuszban szállok ki. Nem hiszem, hogy itt csak annyiról van szó, hogy órákon át hiába várom a seteket, magas párokat, jó lapokat, amikor meg jönnek, akkor sorok, törnre kialakult két párok, magasabb setek (kétszer) vernek le. Itt egy elég alapos önvizsgálatra van szükség és játékfejlesztésre. Szivem szerint továbbra is hasonló iramban játszanék, viszont így azt érzem, hogy ki van téve a játékom a lapjárásnak, és ugyan még így is enyhén pluszosnak itélem meg a játékom, de ez nekem még a promóciókkal együtt is édeskevés. Tehát felülbírálom az ehavi céljaimat és önvizsgálatot tartok.

Összességében még így is pluszban vagyok ebben a hónapban, viszont ez most nekem másodlagos kérdés. A célom az, hogy NL1000-es játékos legyek, tehát itt elsősorban minőségi javulásra van szükség és nem arra, hogy minden hónapban meglegyen a rekordom.

Jó hír viszont, hogy néhány tiz fős és harminc fős sit and go asztalt is megnyitok újabban és gyakorlok a csapatversenyre. Tegnap összehoztam egy győzelmet, ahol az utolsó handemre vagyok büszke, ugyanis kb. azonos zsetonállás mellett KK-val gyengeséget színlelve törnön becsaltam az ellenfelem összes zsetonját a kasszába. Az utolsó, amire gondolhatott, hogy KK van nálam.

2008/04/15

Célkitűzés workshop

Bár négy nap regeneráló szünetet tartottam, összességében jól megy mostanában a póker mind a NoiQ-n, mind a Cake-en. Ezzel együtt nem elégszem meg azzal a helyzettel, ahol most vagyok, és igyekszem folyamatosan fejlődni és új irányokba nyitni. A terveim a következők:
- shorthanded játék elsajátítása: jelenleg csak olyan asztalokra ülök be, ahol az átlagos kasszaméret legalább 50 nagyvak. Itt gyakorlatilag úgy játszom, mintha nyolcas vagy tizes asztalon ülnék és a korai pozíciós ellenfelek bedobták volna a lapjaikat. Ez egy kicsit túl feszes játék, de az én szintemen működik, mert nagy előnyöm van az ellenfeleim ellen
- nyolcas, tizes asztalon szintet lépni és eljutni arra a szintre, ahol hó elején kicsit megégettem magam
- élő játék
- nagyobb élő versenyek

Emellett rengeteg más dolog foglalkoztat, és úgy érzem, hogy a hétvégén szükséges lesz letisztáznom a céljaimat, mert ha tudom, hogy mit akarok az élettől, az élet pontosan azt fogja nekem adni, amilyen irányba elindulok. Tehát azok a célok, amelyek nem a pókerjátékommal kapcsolatosak, a következők:

- Theflopon belül több felelősség, oktatás
- Internet-marketing lehetőségek kiaknázása termékek értékesítésében
- Képességeim fejlesztése tanfolyamokkal (most hétvégén is voltam egyen, jövő héten megyek egy másikra)
- A látásom megjavítása szemtornával, szemerősítő termékekkel, lézeres műtétet csak nagyon végső esetben csinálnék
- Egészség: életminőség-javító termékek fogyasztása, masszázs és infraszauna mellett fontosnak tartom a sokkal rendszeresebb testmozgást, edzést, kerékpározást, úszást, heti minimum négy alkalommal, összesen minimum 6-8 óra időtartamban.
- Magánélet, kapcsolatok, szórakozás
- Tulajdon (ez külön lebontást igényelne, most inkább maradjon a fejemben :))
- sport: 2008-as gokartbajnokság megnyerése

A kategóriákat meghatároztam, már csak a prioritásokat kell felállítanom és pontosabban lebontanom részcélokra. Megadom magamnak az időt és a lehetőséget, hogy megfelelően tudjam priorizálni az egyes lehetőségeket és célokat, illetve valamelyest lebontom a célokhoz szükséges lépéseket.

Megkeresem a hajtóerőt, hogy mit miért szeretnék elérni, és ez a mozgásba hozott ok egy adott irányba fog engem hajtani.

2008/04/09

Sértegető ellenfél lelki egyensúlya

Egy érdekes leosztás még eszembe jutott tegnapelőttről, ami először billentett pluszba: 22-vel limpelek, mögöttem raise 5BB, osztó reraise 9BB, én megadom a maradék 8BB-t (22-vel ez többek szemében szokatlan, de az nekem jó, ha kiszámíthatatlan maradok :)), ahogy mögöttem is megadja az első emelő. Flop 2xx, passzolok, mögöttem passz, visszaemelő nyit, amit megadok, ellenfél dob. Törnt elpasszolom, ellenfél all in megy a flop előtt elárult AA-KK-jával (KK volt), amit megadtam. Eddig semmi különös, nyertem.

Aztán jött a chat: what the f*ck! (csillag nélkül). Mondogatta, hogy milyen rossz játékos vagyok, trágár szavakat használt és kibillent a lelki egyensúlyából. Végül beírt még valami nagyon csúnyát, amit ide nem írok, kb. azt képzeljétek el, hogy egy hozzátartozótoknak azt kívánja, hogy kapjon el egy olyan betegséget, ami savas életvitelünk következtében elterjed a szervezetünkben és megöl. Az inzultus számomra azt jelentette, hogy érzelmileg nem teljesen stabil, tehát a labilis elmeállapotát kihasználhatom és amennyiben rásegítek egy kicsit, még többet tudok tőle nyerni. Ez nem egy rossz válasz mellesleg arra a modorra sem, amit ellenem tanúsított, amolyan elégtételféleségnek is megfelelő, mert megfizeti a sértegetéseinek az árát ha bejön amit gondoltam. A viselkedése pedig innentől kezdve úgy érzem, hogy feljogosít engem sokmindenre. Elő is vettem hát az angollal kicsit hadilábon álló TONY-s provokatív chat szövegemet, amivel szó szerint kiütöttem az asztaltól.

Kb. ilyesmit képzeljetek el:
Hi, I'm TONY!!!
yessssss
cheer for TONY!!!
yessssss
go go go TONY, you know what they say
Hang on now TONY, you'll make it today
sha la la TONY, you will do FINE
you and your dreamcards keep you alive
TONY plays to buy present for boyfriend yesssssss
he is so cute
TONY has AA!!!!! FOOOOOOOOOOLD!!!!! NOOOOOOOOOOOW!!!!
TONY has straight yessssssssss
TONY is the riverman!!!!!! yesssssssss (call-lal egyidőben: már többször bejött, húzólapra tesznek)
lucccccccccky rivvvvvvvver yesssssssss (főleg amikor érdektelennek látszó lap érkezik a riverre)
TONY WINS!!!!
cheer for TONY!!!!
yesssssss
bestest playyer yessssssssssss
go go go TONY!!!
yesssssssssss
stb.

Erre nyilván megkaptam, hogy pszichopata vagyok. Többen a relatíve feszes képem ellenére mániákusként kezdtek kezelni és callolgattak. Az eredmény az lett, hogy kedves ellenfelemtől nyertem még majdnem fél beülőt 10 percen belül, mert elkezdett rám utazni, én meg ugye csak akkor maradtam játékban, ha volt miért. Épp amikor bejelentettem, hogy Last round for TONY!!!!! yesssssssssssss, akkor sok volt neki és kiült (miután valaki másnak is elszórt egy beülőt elmeállapota következtében). Pár perc múlva kiülök, nézem egy másik asztalnál, hogy ott ül ugyanaz a játékos. Onnan is ki akartam ülni nyilván, de még volt 4-5 leosztásom. Elkezdtem a pszichopata szöveget nyomni és úgy láttam, hogy ennek hatására szinte azonnal kiült attól az asztaltól is. Tehát összességében egy olyan elmeállapotba hoztam, amiben képtelen volt koncentrálni. Nem szokásom ilyesmit csinálni, mert ezt a beszólásáradatot nem tartom teljesen etikus viselkedésnek. Viszont nem válogatok eszközökben akkor, amikor egy olyan ellefnélről van szó, aki elkezd sértegetni, hiszen a legtöbb ország alkotmányában (ha van nekik) benne van a jó hírnévhez való jog.

Ismét egyenesben

Egy kis ideig szándékosan nem jelentkeztem. Történt ugyanis, hogy elsején elindult egy nagy bukás, amiről az előző bejegyzésem szólt. A mai napig a NoiQ-n gyakorlatilag szenvedés volt a játék. Másodikán +3 beülő, harmadikán -1, negyedikén +0.4, ötödikén -3, hatodikán +1.5, hetedikén +1. Stagnáltam. Rengeteg 3 outolásom és lapnélküli időszakom volt. A set over set vesztes oldalát többször megtapasztalhattam. Hatalmas fishek KK-val callolták végig az AQ-mat Q magas floppon. Tehát kijutott nekem a jóból. Egészen a mai napig.

Eddig ugyanis minden nap úgy ültem le játszani, hogy éreztem, hogy a lapjárás eddig nem kedvezett nekem és tudtam (nem reménykedtem, hanem tudtam), hogy előbb-utóbb ha elég sokat játszok, a játékom folytán jelentős pluszba fogok kerülni. Ez történt ma is. Ma valami hatalmas lelkesedéssel blöfföltek rá a fishek minden erős lapomra. Volt hogy csak határeset lapom volt (overpár veszélyes riveren), mégis az ellenfél licitmintájával valami nagyon nem stimmelt és kiderült, hogy egyszínű alacsony lapokkal befuccsolt flösshúzóra kamikázézott rá a riveren. GlodSharktól (Goldfish :D) szokás szerint megint elnyertem egy beülőt. Már több, mint 14 beülő minuszban tartja nálam nyilván a szoftver, ami azért vicces, mert újabban az esetek többségében dupla beülővel látom bent ülni. Ha nem lenne nyerő játékos, akkor valószínűleg már abbahagyta volna 3-4 hónap után. Így viszont arra lyukadtam ki, hogy egy kicsit én is rossz hatással vagyok a statisztikájára. Tényleg szinte minden alkalommal nyerek tőle és már ismerem a játékát is, ő meg a legtöbbször a sötétben tapogatózik, csak azt tudja, hogy ha flopnál nem dobom be, akkor bajban van, de szegény még így sem tud eléggé dobni ellenem.

Szóval összességében a mai nap +7 beülős lett, amivel már csak ötödbeülő minuszban állok erre a hónapra a noiq-n, erre jönnek a promóciók, amivel már csak a NoiQ-n szerintem pesszimistán számolva 10 beülő pluszban vagyok. Emellett már a Cake-en is van 4 beülőm, mert amikor nagyon nem ment a NoiQ, átmentem a Cake-re és észrevettem, hogy ott legalább annyira rosszak az ellenfelek, mint itt. Tehát alakul az április, meglesz a rekord.

2008/04/02

Bukószéria

Márciusban is befigyelt egy nagyobb bukószéria, most a változatosság kedvéért rögtön ezzel kezdem a hónapot. Úgy voltam vele, hogy mivel magabiztos vagyok abban, hogy NL50-ben rendszeresen tudok nyerni, értelmes stop loss mellett bevállaltam először két, majd egy NL200-as asztalt is. Volt egy hatalmas gambler, akit végigkövettem az egész sessiön alatt. Hihetetleneket mákolt, de ezt már megszoktam. Körülbelül 200 leosztáson át figyeltem ahogy elköveti a nagyobbnál nagyobb hibákat, de alig tudtam lehúzni. Volt hogy a sete ellen kikapott a két párom (minusz 2/3 beülő) és volt olyan is, amikor három egyforma lap és két alacsony lap mellett riveren ász magassal megadtam az overbetét és nyertem a dáma magas lapja ellen. Összességében ezen az asztalon nullában végeztem. De akkor miért beszélek bukószériáról?
- úgy kezdődött egy másik NL200-as asztalon a sessiön, hogy nagyvakban AA-t kapok, UTG+1 5BB-vel all in, valaki adja hátulról, én emelem a három és félszeresét, amit megad. Flop érdektelen, húzóesély nem volt, viszont cserébe bet-raise-reraise-all in licitmintával kifizettem a hetes setjét. Én se játszhattam volna jobban a settel. Hol hibáztam? Talán az oop reraise nem kellett volna, mert sok rosszabb lapot (TT-QQ) kiszorítok, a KK-t talán benttartom, setet viszont mindenképp kifizetek. KK-ra kevés esély volt, mert preflop nem reraiselt.
- a gambler NL200-as asztalán is buktam több, mint fél beülőt AA-val, két pár ellen
- kétszeres beülővel ültem én is és ellenfelem is NL50-en, amikor is hetes setet floppolok, amivel az összes zsetonomat elbuktam az ellenfél király setje ellen. Úgy érzem, hogy itt is hibáztam, mert amikor az emelésemre visszatolta a háromszorosát és még maradt előtte 40 nagyvak, akkor gyanakodhattam volna király setre, főleg a preflop akciója után. Bár ugyanígy AA is lehetett volna nála, amire több esély van, szóval összességében bizonytalan vagyok, hogy ezt ki kellett volna-e fizetni.
- A2o kisvakból, lopok, adja, flop 45x, cbetelek, adja, törn 3, sorom van, nyitok kicsit, ellenfél emel, én visszaemelek, ő visszaemel (nekem ez all in), én meg félrekattintok és véletlenül bedobom a lapjaimat, -2/3 beülő
- volt még egy NL100-as set over set is
- kb. három-négy alkalommal flop all in TPTK, ellenfél alacsonyabb pár, törnre vagy riverre tercet vagy két párt kap NL50-en
- egyszer shortstack ellen K set vs sorhúzó és leriverelt NL50-en

Szóval összességében nem volt egy jó kezdés. A válságmenedzsmentem alapján ilyenkor vissza szoktam ülni NL50-re, most is ezt fogom tenni: amíg nem nyerek 14 beülőt NL50-en, addig nem lépek feljebb a NoiQ-n. Egyébként összesen kicsit kevesebb, mint 9 NL50-es beülő minuszban vagyok eddig, tehát nincs semmi különös. :) Megesik az ilyen. A furcsa az volt, hogy nem éreztem, hogy tilten lennék, csak azt, hogy nagyon nem megy ma a játék.

Összesen viszont szereztem kicsit több, mint 10.000 FPP-t NoiQ-n, aminek örülök, mert 100.000 volt a cél erre a hónapra. Ezt jó eséllyel el is fogom érni, ha megvan, akkor gondolkodom arról, hogy rádolgozok még 50.000-et és akkor hamarabb lesznek meg azok a shop itemek, amelyeket kinéztem.

2008/03/30

Száguldozás és szándékos feltartás

Egyre inkább úgy érzem, hogy a gokartversenyzés nagyon sokban hasonlít a versenypókerhez. Egyetlen hiba a versenyedbe kerülhet. A taktika sokszor többet számít, mint a gyorsaság és a technika.

Tegnap egy olyan pályán versenyeztünk, ahol 2005-ben életemben először álltam dobogón, 2006-ban viszont nem fértem be időmérőn az első 8-ba. Tavaly kihagytam a fél szezont, így nem versenyeztem itt. Átépítették a pályát, beletettek egy felesleges kanyart, ahol nem lehet előzni, viszont cserébe az átalakítással megszűnt egy jó előzési pont.

Úgy ítéltem meg, hogy ismét akkor járok jól, ha időmérőn az 1. helyre megyek és nem a középmezőnyből próbálok startolni. Kb. 2 tized előnnyel megnyertem az időmérőt, ami jó kezdés volt. Az első futamon foggal-körömmel védtem a pozíciómat, mert mögöttem a versenyen gyorsabb volt az az ellenfelem, akivel holtversenyben vezettük a futam előtt a bajnokságot. Egyre inkább úgy látom, hogy időnként tudja tartani a tempómat, főleg versenykörülmények között, sőt néha még gyorsabb is nálam. Két alkalommal lökött meg, de a lökések nem voltak szándékosak, és össze tudtam szedni a gokartom mindkét kanyarban. Leintés után örülhettem a kötelező győzelemnek, viszont egyben aggodalommal tölthetett el, hogy megmutattam azokat a fogásokat, amelyekkel a pozíciómat védtem, így a handicap futamban alkalmazhatja ugyanazt ellenem. A másik, hogy kedvenc versenyzőm, akinek az előző futamon köszönhettem, hogy harmadik lettem és nem első, ismét hátraesett három hellyel, így amennyiben nem előzök a második futamon, a két verseny átlagában legjobb esetben is negyedik lehetek.

A második futam viszont kaotikusra sikerült, ami kedvezett nekem. A rajt után nem sokkal egy versenyző megcsúszott, a kamikaze hátraesőt is magával rántotta. Ezzel feljöttem az ötödik helyre. A bajnokságban legnagyobb ellenfelem már a harmadik helyen volt, amikor valaki kiszorította, és az utolsó métereken én is be tudtam szúrni mellé és megelőztem.

Gondoltam, hogy lemaradok és feltartom a mögöttem lévő versenyzőt (hogy esélye se legyen előzni), mert megítélésem szerint ez elég volt a győzelemhez. Viszont amikor láttam, hogy lemaradt, gondoltam, hogy inkább rámegyek a harmadik helyezettre. Sajnos azonban rosszul sikerültek a dolgok, ellenfelem elbénázott egy balkanyart, én már 3/4 gokarthosszal előtte voltam, de a következő jobb visszafordítóban kiszorított, így nem csak ő ment el mellettem, hanem az engem üldöző versenyző is.


Az egyetlen lehetőségem a kivárás volt, amikor elérkezett az idő az előttem autózó két ellenfelem összecsapására, jól helyezkedtem és a lassabb ellenfelemet egy kanyarral később én is megelőztem. Végül üldöztem az előttem haladó versenyzőt, akivel a bajnokság megnyeréséért harcolok, de ma mintha mindkét versenyen gyorsabb lett volna nálam. A verseny után felidéztem ahogy szenvedtem a tizedik helyen két éve, ahhoz képest ez mindenképp előrelépés, de ma sem nyújtottam optimális teljesítményt ezen a pályán.

Összesítésben megnyertem a versenyt, de szerintem hatalmas taktikai hiba volt, hogy nem tartottam fel a bajnokságban szorosan engem követő versenyzőt a második futamon. Így ugyanis mindkettőnknek 2,5 lett a helyezés-átlaga, ha viszont feltartom, akkor nekem 2,5, neki 3,5 lett volna az átlaga. Mivel ezen a futamon négyen végeztünk 2,5-ös átlaggal, így a feltartás következtében csak negyedik lett volna, miközben én akkor is nyerek. Ha nincs ez a hiba, 44-39-re vezetném a bajnokságot, így csak 44-42 az állás, tehát csak két pont az előnyöm. Ha a kötelező futameldobást is számoljuk, 32-28-ra vezetek.

Tizenkét csapatból összetettben szintén az első helyen áll a csapatom, egy másik súlykategórából társultam egy nálam valamivel gyorsabb versenyzővel, aki a saját súlykategóriájának a bajnokságát vezeti. Ő 46, én 44 pontot szereztem eddig, ezzel a csapatunknak 90 pontja van, a 2. helyezett 83 ponttal követ minket, a 3. helyezett csapatnak 76 pontja van.

A következő futamot egy szélesebb pályán rendezik meg, ahol lekerülnek az oldalsó ütközőkeretek a gépekről.

2008/03/28

Áprilisi cash game és májusi versenyek

Ebben a hónapban már nem játszom sokat, erőt gyűjtök az áprilisra. A márciusi eredményeimmel nagyon elégedett vagyok, annak ellenére 50%-kal megdöntöttem az eddigi rekordomat, hogy hó elején egyetlen nap alatt elszórtam kb. 4 NL200-as beülőt. Akkor se frusztráltam magam miatta és most se, a tanulási folyamat része egy ilyen bukás is.

Áprilisban ugyanis rengeteg feladatom lesz:
- megnyerni a NoiQ 23 napos rakegyűjtő versenyét
- teljes egészében kivenni a Cake first deposit bónuszát és ráhajtani az EPT beülőért folyó versenyhelyre
- kb. 23000 FPP-t (vagy ebből minél többet) szerezni a Poker Ocean-on, május 10-ig.

Májusban rengeteg versenyen fogok résztvenni, ezért az online játékra áprilisban helyezem a hangsúlyt.

Kezdődik a május 1-4-ig tartó bécsújhelyi csapatversennyel. Várom a versenyt és addig gyakorlok egy-két sit and go-t és mtt-t.

Nem sokkal később a második FHM csapatversenyen fogok indulni, ahol tavaly több, mint 100 csapat közül a 4. helyen végeztünk. Akármi is lesz az eredmény, szeretnék ezen az eseményen is minél többet tanulni és az esemény hatására felkészülésként javítani a sit and go játékomat. Hétfőn egyetlen sit and go-t játszottam a Cake-en, amit megnyertem. Ez még nem mérvadó. A Starson is szoktam időnként 9 fős sit and go-t nyerni. A lényeg ott is azon van, hogy ellenfeleink hibáit könyörtelenül kihasználjuk, viszont sajnos kevesebb idő van rá, mint készpénzes játékokban.

Végül május 17-én indulok egy olyan versenyen, ahol WSOP beülőt nyerhetek vagy egy deal folyamán egy elég szép bankroll-kiegészítést. Igyekszem megnyerni a versenyt, vagy ha jó játékosok maradnak bent az utolsó 4-5-ben és én is ott vagyok, százalékot fogok kérni a leendő győztes WSOP-s nyereményéből, illetve felajánlani, amennyiben én nyerem meg.

2008/03/24

Élő játék

Régen jelentkeztem. Történt egy-két érdekesség az utolsó bejegyzésem óta.

Először is töretlenül játszom a NoiQ-n. Ma van vége a pontversenynek, úgy érzem, hogy jó esélyeim vannak a győzelemre. Egyre stabilabban játszom NL100-on is, sőt nagyritkán betévedek egy-egy extra jó NL200-as asztalra is, bár ezt csak nagyon ritkán teszem, max. egy asztalon, és extra feszesen játszom.

Elkezdtem élőben is játszani. Tegnap voltam egy pontgyűjtő freerollon, eredmény nélkül. Egyetlen all ines showdownom volt, ami egyben az utolsó is. K6s vs A5o, a szempontomból jónak számított az esély duplázásra (mert az 5-ös alacsonyabb lap, mint a K vagy a 6), de nem jött össze.

A mai játék viszont sokkal több meglepetést tartogatott. Egy rebuyt és egy addont lehetett venni, ezekkel mind élnem kellett. Meneteltem a döntő asztalig, majd preflop 3 limpelőre all int toltam AK-val (hiba volt?), amire az UTG+1 első limpelő dobta, de a második 99-cel adta... megint első mutatásom all inben a versenyen, és megint nem esett le, pedig fantáziám az volt, hogy minek kellene leesni. :)

Beültem cashezni 100-200-ra, 100BB-vel. Két AK-val feldupláztam a stackemet, majd jött egy olyan leosztás, ahol egy első pozíciós 8 nagyvakos emelést öten megadtak, és így nagyvakról én is harcba szálltam a kasszáért egy 33-mal. Flopra le is jött a setem, ami egyben a második legmagasabb lap is volt az asztalon, és jött hozzá egy ász. Elpasszolom, mert vannak mögöttem öten, valaki csak belenyit. :) Kaptam is a helyi agresszortól egy kétszeres pot overbetet, amit a kisvak megadott, én meg betoltam az összes zsetonomat. Az all inemet a pot overbetes játékos lyukas sorhúzóval, a kisvak alacsonyabb settel adta. Törn és river érdektelen lap volt, így felmentem kb. 550BB-re. Ezután két leosztásban vettem még részt, az egyikben kb. 125BB-t nyertem, a másikban csak kb. 40-et. Végül 670BB-n végeztem. Viszont észrevettem magamon valamit, ami a jövőben fontos lesz: fejlődnöm kell deepstack játékban. Ezt legjobban 50-100-on tudom megtenni 3-500BB-s kezdőzsetonnal.

2008/03/16

Floppolt póker vs nut flöss

Igen érdekes és ritka leosztás. Volt már ilyenem múlt hónapban, de akkor kikaptam színsor ellen, most viszont flössbe ütköztem és nyertem.

Zsolt SB 0.25
x BB 0.5
freddy03c 0.5 call
fold
fold
fold
fold
fold
fold
Zsolt 2-ig raise
BB fold
freddy03c 2-ig call

pot 4.5
flop Jc 9c Js
Zsolt check
freddy03c 1.5 bet
Zsolt 1.5 call

pot 7.5
törn Kc
Zsolt 4 bet
freddy03c 4 call

pot 15.5
river 5c
Zsolt 25 bet
freddy03c 42.54 all in
Zsolt 42.54 call

Ellenfél Ac 4c-t mutatott. :) Nut flössét vertem floppolt pókerrel, amire szerintem nem számított. Arra viszont számíthatott volna, hogy lapduplázás miatt minimum fullesély van az asztalon. Így járnak a kapzsi ellenfelek...

Mai mérleg eddig kicsit több, mint +4 beülő (2 bad beat volt benne). Szépen haladok a NoiQ-n, már csak 3000 pont kell az 50K-hoz, ma vagy holnap (inkább holnap) szerintem meglesz. Emellett összegyűlt már majdnem 700 nip pontom, már le is adtam a rendelést a NoiQ-nál egy itemre.

2008/03/15

Állóvíz

Érdekes fordulatot vett a NoiQ-s játékom. Tegnap este kb. 3,5 beülő minuszból hoztam vissza magam nullára. Ezt a 3,5 beülőt viszont úgy érzem, el kellett buknom. Volt közöttük egy 2 outos leriverelés, egy fél beülős set vs flösshúzó, egy set over set (nálam TT, ellenfélnél 88) leriverelés egy river 8-assal (1 out), set vs riverre sor, és a bad beatek bad beatje, amelyen jót nevettem utólag: nálam AK, ellenfélnél A7, AK9 floppon all in kerülünk, törn 7, river 7 (erre 0,3%, felezésre 0,51% esély volt, az equity-m 99,44%). Ezt nem azért írom, mert annyira ki szeretném magamból írni a bad beateket, hanem azért, hogy jelezzem mindenkinek: velem is történnek ilyenek! Nem is kevés. Mégis nullában fejeztem be a tegnapi sessiönt.

A ma délelőtti sessiönömben se akart semmi se összejönni, megint 2 outok és 3 outok estek le többször. Volt hogy 1,8 beülő minuszban voltam. Az összeredmény mégis +1 beülő. Itt viszont bevallom, hogy kétszer is "szerencsés" voltam.
- az egyik esetben AA vs KK-t floppon sikerült all in vinnem, tehát megvolt a szokásos 92 vs 8%. Törn K (épp mélyponton, 1,8 beülő minuszban kaptam ezt... :)), river A. Nem szabadna mákolásnak hívni, mert helyesen játszottam meg, mégis megmentett a river, miután ellenfelemet megmentette a törn.
- a másik: osztóból első beszállóként Ad7d lapokkal lopni próbálok, ellenfél ad. Flop QhJh5d, ellenfél check, én (hibásan!!!) cbetelek. Azért írom, hogy hibásan, mert az ellenfelet (hiába volt feszes) a flop sokféleképp segíthette, ezért hosszútávon max. nullszaldós lehet a cbet. Ellenfél megadja. Törn még egy diamond, ellenfél check, én is checkelek. Riverre lejött a runner-runner flössöm, ellenfelem (aki már gyaníthatta, hogy csak cbeteltem) a 12-es kasszába nyitott 9-et, én ráemeltem 21-ig, ő all in, én adom és A magas flössel vertem az ellenfél Q magas flössét.

Nem érdekelnek a bad beatek, mert időnként úgyis kompenzál érte, még az IPoker is.

Fish lettem

Vannak olyan napok, amikor nem megy a játék. Ilyen volt a csütörtöki is. Hazaérek 5 perccel a 20+2-es WSOP tournament kezdete előtt, ülök le játszani és már a második tournamentem, hogy várom a lapokat. A szünet előtt kb. öt leosztásban játszottam, ami még talán jónak is mondható. Viszont ötből négyszer dobtak a cbetemre az ellenfelek vagy már preflop vihettem a kasszát. Ötödik alkalommal pedig belefutottam egy jobb lapba (vagy egy hitelesnek tűnő blöffbe), és otthagytam 400 zsetont. Kb. 2400 zsetonom volt a szünet után, ami a 2000 indulóhoz képest nem nagy eredmény. Add ont akartam venni... rá is kattintottam az add on vásárló gombra a szünet utáni első hand után. Erre nem vásárolta meg nekem az add ont a szoftver. Továbbra is árválkodtam kezdőzseton körül. Semmi lap vagy fél órán keresztül, se lopási lehetőség. Néztem, ahogy fishek és jó játékosok csatáznak. Aztán jött egy olyan szituáció, amikor is A6 volt akezemben nagyvakból, dobás cutoffig, aki limpel, kisvak egészít. Na itt - mivel (1) gyengeséget sejtettem mindkettőjüknél, (2) bevallom, rá is untam a versenyre - betoltam a kb. 8-9M-es stackemet. Hatalmas hiba, elismerem. Optimista ellenfelem cutoffból megadta az all int, a kisvak dobott. Szuper lapja volt, az tény... 33. Nem értem, hogy miért adta meg, ezzel a lappal egyszerűen nem hozhat ki jobbat egy pénzfeldobásnál és egy esetleges vereség az ő nem túl nagy stackjét is igen súlyosan érintené. Ettől még sikerült (a hibám miatt talán megérdemelten) elveszteni a pénzfeldobást és kiestem.

Tudom, hogy nem szükséges ilyen lapokkal akciózni. Azt is tudom, hogy egy kisebb preflop emelés és a flop all in sokkal jobban dobatná az ellenfelem lapjait. Mégis tudni valamit az egy dolog, és alkalmazni is egészen más. Olyasmi történt, ami velem igen ritkán szokott: elvesztettem a türelmem és talán az is benne volt, hogy meg akartam nyitni a szokásos 10-12 cash asztalomat.

Hogy tovább fényezzem a tegnapi versenyteljesítményemet, már a verseny előtt úgy indítottam, hogy megnyitottam 5 cash asztalt a noiq-n, mondván, hogy a versenyre elég a fél figyelmem. A sok rossz lap meg elszívta a motivációmat, miközben a cash asztalokon még rossz játékkal is többre jutok, mint ezeken a versenyeken akár 200% ROI mellett is.

A versenyen viszont tanulnom kellett volna, hiszen ez volt a fő célja annak, hogy elvállaltam az indulást. Ezért a következő lépésekre szántam el magam: újraolvasom a három Harrington-könyvet, és a következő csütörtöki sessiönben nem nyitok noiq-s cash asztalt, ehelyett figyelem Zoli játékát, aki szinte minden versenyen dupláz az első órában, akár többször is.

Fontos megtalálni azokat a játékosokat, akiktől tanulni lehet. Pagat játéka nagyon nagy hatással volt a CG fejlődésemre és arra, hogy most akár 14 asztalon is tudok játszani egyszerre (tegnapi rekord). Ugyanígy Zolitól is lehet MTT-t tanulni, mert szerintem Mikivel együtt ők ketten a legjobbak ebben a műfajban a theflopból.

Még egy rövid bejegyzés a céljaimról: legkésőbb szerdán el szeretném érni az 50.000 FPP-s határt, mert akkor talán már azon a héten indulhatok a NoiQ The League nevű VIP rendezvényén. Emellett indulok néhány versenyen, a hónapot pedig a félbemaradt Cake FD bónuszából legalább a második harmadának a kiszedésével szeretném zárni.

2008/03/11

Vámpírok bálja

Olvasok néhány theflopos blogot, ott találkoztam egy harcosos bejegyzéssel. Akik olvasnak theflopos blogokat, tudják, miről van szó. Akik nem, azoknak meg itt az alkalom a beiratkozásra. :) Szóval itt reflektálok arra, hogy az utolsó ami lenni akarok, az egy harcos. Semmi eleganciát nem látok a nyers erőben. Sokkal inkább kedvelem a titokzatosságot, és az elme diadalát az erő felett. Éppen ezért ha mondjuk egy szerepjátékban választanom kellene egy játékost, akkor valószínűleg mágus lenne belőlem. Vagy vámpír. Ez utóbbi fantasy világbeli csoport különösen meg szokta mozgatni a fantáziámat, mert van a vámpíros történetek szereplőiben valami titokzatos.

Így eszembe is jutott, hogy néhány hónapja sok jót hallottam a Vámpírok Bálja című musicalről. A zenéje már megvan, hallgattam is pókerezés közben. Meg is fogom nézni valamikor júniusban. Úgy döntöttem, hogy május-június környékén legalább három musicalt megnézek, ha van rá igény, az egyik lehet theflopos. Ezek az előadások este vannak, tehát valószínűleg nem fogtok elaludni, mint vasárnap ketten is.

A mai nap nem találkoztam Mr. DeadMoney-val, aki az utóbbi napokban rengeteget mákolt tőlem - de sokat tanultam az esetből, mert legalább már jobban fel tudom mérni a mániákusok elleni helyes játékot. Túl laza voltam ellene az all inek megadásában és nem mértem fel, hogy nem teljesen őrült játékosról van szó, hanem amolyan szituációs mániákusról, aki bizonyos triggerre kezd el össze-vissza blöffölni, és az image-ét aktívan használja. Meg kell tanulni velük bánni! Én most az egyszerű, feszes játékot néztem ki magamnak, mint lehetőséget, az ellen nem tud mit tenni, a hibás megadásaival termeli nekem a Sklansky-dollárokat. Lehet, hogy kevesebbet nyerek tőle, de megelégszem vele.

Végül két leosztást választottam ki a mai nap vérszívásából. Az első egy igen nehéz döntés elé állított, és kizárólag alapstratégiát játszva flop előtt be kellett volna dobnom a lapjaimat.

SB 25
BB 50
fold
fold
call 50
fold
raise 300

Erre én osztó pozícióból megadom a 6 nagyvakos emelést Jc Jh lapokkal.

SB fold
BB reraise 1000

fold
call 700

Érdekes helyzet. Ilyen esetben alapértelmezés szerint a JJ kukába való. De más infók is a rendelkezésemre álltak. Például az, hogy a nagyvak túl gyakran alkalmazott 3betet ahhoz, hogy a range-ét minimum AA-TT, AK, AQ-ra feltételezzem. Emellett az eredeti agresszor sokat gondolkozott, hogy megadja-e a nagy visszaemelést. Ez is gyengeségre utal vagy a gyengeség színlelésére. Továbbá úgy éreztem, hogy azért emelt 6 nagyvakot, mert dobatni akarta mindenkivel a lapját - de ez csak egy megérzés, nem adok neki hitelt.

A száraz tények: a 3betelő gollum323 előtt még 4485 zseton, a cutoff pozíciós simoune előtt viszont 6355 zseton hever. Előttem még több zseton van, az emelés megadása után 6690 maradna. 700 egységet kell megadnom egy 2300-as kasszába, ami - ha bejön a setem - könnyen felhízhat minimum 7000-re az egyik ellenfél zsetonjaiból. Ez akárhogy is nézzük, 1:10 esély, és emellett egy akciódús leosztásra várhatok. Ha nem jön J... akkor meg pozícióm van a többiek fölött, ami ennyi agressziót követően nem nagy előny, de mégis valami ha valamiért elhal az akció.

Flopra 4d 5h Qs jött le. Legnagyobb meglepetésemre mindkét ellenfelem passzolt. Itt nem akartam megkockáztatni, hogy a 3betelő ellenfelem visszaemeljen mondjuk Q settel vagy KK-AA lapokkal, ezért én is passzoltam.

Törnre 3h jött le. A 3betelő ellenfelem ismét passzolt, talán azért, mert megijedt a két megadótól (biztos nem így képzelte el a squeeze-t, dehát ráakadt két fishre :D). Erre a cutoffban ülő ellenfelem fél kasszát, azaz 1500-at nyit. El akarta vinni a kasszát gondolom. Ezen a ponton arra gyanakodtam, hogy valami TT szerű pár van nála vagy egy A8 - AJ szerű lap. Nem éreztem az erőt a fél kassza nyitásában. Ez a játékos alapból nem a slowplay mestere (azok ellen dobok :)), és elég laza ahhoz, hogy gyenge lapokkal is emeljen. Ezért megadtam az 1500-as nyitását, mert ha 3 : 1 vagyok jobb nála, akkor ellene megérné megadni. A valóságban ennél jobb esélyek kellenek, mert azzal a szándékkal adtam meg, hogy ha a 3betelő ellenfelem visszaemelne (ő sem slowplay-master), akkor dobom. Megkönnyebbülésemre egy dobást láttam tőle.

Riverre Qc -t kaptunk. Méginkább megerősített abban, hogy én vagyok a nyerő. Ellenfelem passzolt. Itt viszont nem éreztem azt, hogy nyitnom kellene, mert csak jobb lap adhatja meg. Ezért elpasszoltam. És mit mutat ellenfelem... Ts 9h. Azaz egy totális blöff.


A másik leosztás pedig elég meggyőző bizonyítéka a fishek aktív jelenlétének az IPoker hálózaton, így a NoiQ-n is. Mielőtt kiültem, négyen maradtunk játékban, köztük latrel181, egy hatalmas fish.

zsolt 25
BB 50
latrel181 raise 200
patch750 fold
zsolt call 175 (Ah 9h)
BB fold

Csak azért adtam meg oop A9-cel, mert egy fishről van szó négyes asztalon, liberálisabbnak kell lenni. A flop As 3h 7h. Elpasszolom, fish ellenfelem belenyit 250-et, ami kicsit több, mint fél pot. Visszakérdeztem, hogy mennyire erős egy 600-as visszaemeléssel. Ilyenkor az ilyen típusú fish egy settel all in szokott menni. Ő csak megadta. Gondolkodtam azon, hogy jó-e flösshúzóval és top párral visszaemelni, de úgy gondoltam, hogy többet nyerek azzal, ha álcázom a flösshúzómat egy visszaemeléssel, mint az a veszteség, amikor nagyritkán set ellen megyek és a visszaemelésem miatt nem kapok olcsón lapot.

Törnön egy Ks lap érkezett, nem változtat a dolgokon semmit. Erősebbnek éreztem magam, így az 1650-es kasszába belenyitottam 500-at. Fish megadta. Riverre lejött még egy ász. Ez több dolog miatt is jó. Egyrészt mert AQ-tól lefelé felezünk, kicker nem számít ha verve vagyok (ugyanakkor ez rossz, ha én vagyok a jobb). Másrészt csökkenti az esélyét, hogy az ellenfélnél ász volt. Harmadrészt az ellenfél kevesebb hitelt ad annak, hogy nálam ász van. Így belenyitottam 700-at (ami már majdnem all in volt neki), amit megadott. Itt néztem egy nagyot, mert nyolcas párt mutatott. Ezektől az ellenfelektől kell nyerni! Egy csomó ilyen van az IPokeren.