Jól halad eddig a március. Bár ennyi játékkal nyilván ki kell jönnie a hosszútávnak, általában 5-10 BB/100-as eredményt produkálok, amivel elégedett vagyok. Hozzászoktam a 10-12 asztalos játékhoz is, és már az asztalaim maximálisan harmada erejéig bevállalom az NL100-at is. Emellett be merek ülni már hatos asztalra is, feltéve, hogy minimum 40 BB-s potátlagot találok, ahol még egy ABC feszes játék is kifizetődő. Emellett a FL400-as 7 card stud is dob valamit a havi rake-emen, bár ott messze nem vagyok olyan eredményes, az előnyömet kb. 1 BB/100-ra becsülöm hosszútávon (főleg januári minta alapján). Célom a januári majdnem 40 beülős rekord megdöntése, ha időarányosan nézzük, akkor nagyon jól haladok.
A NoiQ Poker-ről eddig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Eddig csak mondták nekem, hogy érdemes itt játszani, gondoltam néhány hónapot rászánok és megnézem, hogy milyen a terem. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy ez lesz az a terem, ahol hosszútávon maradok.
Azt látom, hogy a többi teremmel összehasonlítva jobb körülmények között és jobb feltételek mellett tudok játszani. Amíg nem volt tapasztalatom abban, hogy mit nyújtanak az egyes termek, addig nyilván nem volt összehasonlítási alapom, most viszont azon a szinten vagyok, hogy meg tudom itélni, ha egy terem kiemelkedően jó. Mellesleg olyan teremmel még nem találkoztam, ahol egy magyarul is tudó menedzser látatlanban felajánlja, hogy mindenféle FPP gyűjtés és VIP szint elérése nélkül MSN-en bármikor kérdezhetek tőle. Mindezt két nappal azelőtt, hogy regisztráltam a terembe.
Minden vállalkozásban, legyen az pókerterem, affiliate üzlet, network marketing üzlet, tőzsdei információszolgáltató cég vagy akár egy TV szerelő üzlet, azt nézem, hogy mennyire szól az egész az ügyfélről. Magyarországon sajnos sok hirtelen meggazdagodni vágyó ember van, akik nem igazán törődnek a minőséggel. Én hiszem azt, hogy hosszútávon azoknak a vállalkozásoknak van több esélyük fennmaradni, amelyek ügyfélközpontúak. Egyrészt mert tudomásom szerint a személyes ajánlásnál nincs hatékonyabb módszer a marketing szakmában (kis- és középvállalkozások esetén mindenképp), másrészt pedig mert a minőségi szolgáltatásokhoz az ügyfelek hosszútávon is hűségesek maradnak.
Ez mind a NoiQ-ról jutott eszembe, mert az IPokeren belül nem találkoztam még jobb és ügyfélközpontúbb teremmel.
Még egy dolog elgondolkodtatott a teremmel kapcsolatban, ami már nem NoiQ specifikus, hanem IPoker. Olvasom a theflop fórumán a badbeateket meg hogy az IPoker véletlenszámgenerátora a rosszabb lapnak jobb esélyeket ad. Nem értem, hogy többen miért panaszkodnak az IPoker hálózatra. Szerintem a random generátorral semmi gond nincs, a bad beateket meg el kell fogadni és örülni kell annak, hogy ilyen szuper játékosokkal játszol, akiknek runner-runner flöss kell ahhoz, hogy nyerjenek.
Nekem kb. annyiszor esik le bad beat, ahányszor százalékosan ki kell jönnie, pedig én aztán már 52%-ra is hajlandó vagyok az összes zsetonomat betolni ha 90%-os magabiztossággal tudom, hogy esélyesebb vagyok. Sokat tanultam Pagattól, aki havonta lazán megcsinál 200K FPP-t. Soha nem panaszkodik a véletlenszám-generátorra, cserébe szinte minden hónapban erősen pluszban végez. OK, volt olyan hónap, amikor a promóciók hozták csak vissza nullába, de ekkor sem a szerencsétlen lapütközéseket okolta, hanem a saját játékát próbálta fejleszteni. Hosszútávon úgy érzem, hogy ez a hozzáállás kifizetődőbb, mint abban hinni, hogy az ipoker az esélytelen lapokat támogatja.

7 megjegyzés:
Rng re én nem panaszkodom..nem magamra venni akarom az írást. Azt elismerem hogy az indulatosságom miatt valamilyen szinten alkalmatlan vagyok erre az egészre. Az indulatosság ott kezdődik mikor jön egy 10 perces "azt csinálhatsz amit akarsz köcsög akkor is bukni fogsz" széria és olyankor 4-5 halál után megroppan az elmém és teljes gőzzel a hibáimat keresem ami úgyis mindíg akad főleg ha több fényből világíttatom meg (gondolok itt arra hogy neked és vikinek szöges ellentéte a véleményetek) és gyk valaki úgyis azt fogja mondani hogy ezért v azért nem volt jó és akkor már az önbizalmam is nagyon megcsappan. Teljes letargiába vagyok ami a pókert illeti amúgy azért is írkálok neked olyan sokat sokszor. Eh. Nem vagyok elég robot ahhoz hogy lássam rendesen azt hogy örülnöm kéne annak ha kimákolnak. :/
Lehet pszihológushoz kéne mennem.
Jah a kirándulás akkor is lesz ha ilyen takony idő van mint most?
Nem miattad írtam. Te csak az egyik IPokerre panaszkodó játékos voltál, emellett még (legalább) ketten hasonló bad beateknek adtak hangot a fórumban. Ezzel kapcsolatban komolyan tervezem, hogy kiállítok egy pozitív IPoker bejegyzést, ahol láthatja mindenki, hogy az IPokeren mekkora gamblerek vannak, akik out nélkül egy 10-es kasszába 40-nel all ineznek, én meg csak meg kell, hogy adjam top setemmel az all int.
A játékodról mondtam, hogy segítek ha valamikor átjössz hozzám, megmutatom, hogy gyakorlatilag semmi extrát nem kell csinálni.
Azzal elég nagy gond van, ha azért kérdezel dolgokat, hogy az egódat nyugtasd vele. Nem az a cél, hanem az, hogy megtaláld a hibáidat. Tele vagyok én is hibákkal és folyamatosan foltozom őket. És örülök, ha valaki elég őszinte ahhoz, hogy elmondja, hogy mi a hibám.
Kirándulás szerintem lesz, egyébként szándékosan néztem ki a vasárnapot, mert az idojaras.hu szerint már hét közepén sem volt vasárnapra várható eső és most sem. Ha esik, akkor max. esernyőt viszünk vagy kabátot, kivéve ha mindenki visszamondja.
zsolt
mondjuk a játékosok tudása szinteken belül elég különböző
de ahol én játszom vannak furcsa véletlenek
PTben elmentve persze 5k parti messze van a hosszútávtól de pl a szetjeim 80%ban buknak be
ez nekem már túl mutat egy rossz sorozaton
ettől eltekintve nyereséges vagyok mivel alkalmazkodom a szobához ami teljesen ellentétes minden eddigi tanulással
bentmaradok 8-4el ha megvan a 2 pár és leverem 75%ban a kézben lévő szettet meg fullosodom szinesedem
hülye játék, hülye helyzet a legjobban azt szeretném ha nem ilyen lenne ,de ilyen és ha hasznot szeretnék látni igy kell játszanom
+ ennyi felezésem nekem máshol nem volt ami csak a szobának jó a játékosoknak kevésbbé
hogy furcsa ez a legenyhébb kifejezés
persze ez az én szintem én játékom tapasztalata lehet hogy a következő 10k handban visszaáll a világ rendje és akkor hamut szórok a fejemre
Hali!
Nem hiszek a csalás elméletekben, de esetleges rossz rngkben igen!
Elég sok HU-t lejátszottam, és valami mintha tényleg nem lenne oké, mert olyan mintha sokkal nagyobb százalékban jönnének a 3-4 outok!
Üdv,
Zoli
Szar, hibás játék=szar egó
Hiba megtalálása és kijavítása=jó egó
Nálam ez a kettő nagyon összefügg.Erre értettem hogy nem vagyok robot. Ha lemákolnak csak dühöngök de ha tudom, hogy rosszul tolom akkor keresem a hibát de mindezek mellett megrendül a magamba vetett eddigi bizalmam v nem is tudom.
Ha meg jól megy akkor visszajön.
ja és ipokerre sem panaszkodtam. Nem mondtam azt habzó szájjal hogy buzi köcsög csaló fasz terem, hanem azt szidom, hogy lemákolnak. AKkor is ha máshol akkor is ha itt. És a lemákolás meg tény. Haha én is megadom top setre az all injét és le is pókerel. Ennyi. De ez egy tudom bla bla azt is hogy benne van ezt el is fogadom mert ha nem tenném nem pokereznék, de a blogomba írom mivel nekem az az egyik feszültség levezetés. Tehát objektív szemlélőnek azt kéne látnia benne, hogy mérges vagyok mert lemákoltak. Ennyi nincs tovább fűzés semmi. Vagy haragszik magára és szomorú mert valami rossz még mindíg a játékában, pedig igyekszik.
Megjegyzés küldése