2008/03/02

Újabban rake race-ben játszom. Célom elérni ebben a hónapban az 50.000 FPP-t a NoIQ Pokeren és élvezni a VIP szint előnyeit. Ha jól fogok szerepelni a NoIQ saját versenyén, akkor nyilván többet fogok teljesíteni, mint a kitűzött 50.000 FPP. De első körben legyen ez a cél.

Az utóbbi két napban összesen 6.000 FPP-t hoztam össze. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, a Cardozán kicsit kevesebbet teljesítettem napi szinten januárban.

A tegnapi játékommal viszont nagyon nem vagyok elégedett. Úgy érzem, hogy túl laza voltam, túl sok lappal indultam, és a postflop játékom nem nőtt még fel a bevállalt lapjaimhoz. Néha nézem a pot oddsot és meggyőzöm magam, hogy KTo szerű lapokkal alkalmi vétel pozícióból nyomulni a kasszáért, majd egy maniacnek nem adok hitelt és lever. Ennek ellenére pozitív érzés fog el azzal kapcsolatban, hogy néha belemegyek ilyen csatákba, sőt már egy sikeres blöfföt is kiviteleztem, mégpedig kifejezetten olcsón. Egy 12 zsetonos kasszát a harmadik egyszínű lap leérkezése után 4,5- ös nyitással vittem el két ellenféltől. Más outjaim voltak, de úgy építettem fel magam, mintha flössre várnék. Ezzel együtt azonban legyünk őszinték: a tegnapi hibás játékom legalább egy, de inkább két beülőbe is kerülhetett. Nem egyszerre, hanem a sok apró hiba miatt, mint például hibás emelés, ellenfél agresszivitásának hibás felmérése, hibás read. A sok apró hibának sok apró költsége van, amit mondjuk tizedbeülőkben mérhetünk. Ezt a napot betudtam az IPokerre való visszaszokásnak. Összeredmény +1 beülő.

A mai nap vicces volt. Kezdődött azzal, hogy elbuktam egy beülőt, ahol a zsetonjaim utolsó 60%-át már tiltből raktam bele a kasszába. Fáradt voltam talán, minden olyan furcsa volt. Nem szoktam tiltre kerülni... amikor úgy érzem, hogy rosszul játszom, átveszi az irányítást a félelem, azonnal abbahagyom. De itt most nem ezt éreztem. Úgy racionalizáltam a helyzetet (hibásan), hogy a szerencsétlen törnnek köszönhetően buktam el a zsetonokat, ami - mint mindannyian tudjuk - nem igaz. Észre sem vettem, hogy nem vagyok magammal őszinte. Ennek meg is lett az eredménye: nem sokkal később megint elbuktam egy beülőt, amit szintén elkerülhettem volna, mert már alacsony flopon is rengetegszer dobtam overpárt. Nem hiszek az AA vs magas pár típusú lapütközésekben. El lehet őket kerülni... Amint észrevettem, hogy hibás a játékom, azonnal abbahagytam, relaxáltam egy kicsit, majd visszamentem.

Nem volt felhőtlen az előre menetel később sem, set vs set ütközést, AA vs két párt és több más nyalánkságot is tartogatott nekem a játék. Ezzel együtt viszont a két beülős minusz ledolgozása mellett is termeltem még 3 beülő pluszt, így összesen 5 beülő plusszal és sok tanulsággal zártam a tilt utáni időszakomat. A tilttel együtt a Realtime 8,27BB/100-at mért a mai napra, ami nem egy rossz eredmény.

A játékom fejlődik. A következőket vettem észre:
- a kassza méretének kontrollálása mind pozícióból, mind pozíción kívül: Régen az volt a bajom, hogy hatalmas kasszákat buktam nagy laoütközéseknél és amikor én voltam a nyerő, csak kicsiket nyertem. Most már el tudom érni, hogy pont akkora legyen a kassza, amekkorát akarok, ha az ellenfél túlzottan meg akarja növelni, akkor figyelek az okokra és ha erősnek találom, bedobom a lapjaimat
- ellenfelekhez idomított játék: néhány feszes asztalt szó szerint szétlopkodtam. Szeretem amikor feszes ellenfelek ülnek mögöttem, mert az esetek 90%-ában egy emelésre bedobják a lapjaikat. 5-ből 4-szer így sikeresen lopom a vaktéteket. Postflop szintén rá tudok stabbingolni a kasszára mind pozícióból, mind pozíción kívül. Ha valaki megadja a preflop emelésemet, akkor a folytatólagos licit feszes ellenfeleknél szintén több, mint 50% eséllyel működik. Mivel csak 2/3 - 3/4 kasszát nyitok (az asztalon lévő lapok függvényében), ez a játék is nyereséget termel amíg ki nem ismernek. Ha eleget lopkodtam, befeszülök és visszafogom magam. Ezekkel a ritmusváltásokkal nem tudnak az ellenfelek mit kezdeni. A regularek meg azt látják, hogy miközben aktívan lopkodok az egyik asztalon, egy másikon még a kisvakról is bedobom a lapomat. Ez azért van, mert mániákusra és calling stationre nem rabolok rá. Így egy regular még azt is feltételezheti, hogy biztos a másik asztalon lapömlésem van.

Van egy GlodShark nevű játékos, akit elneveztem GoldFish-nek. Nagyon feszes, csak 2%-kal több lappal megy be játszani kb., mint amit theflopos mikrolimit alapstratégia tanít. Ennek ellenére A magas floppon QQ-val úgy kifizette az AK-mat, hogy öröm volt nézni. És ő egy regular... kb. 3000 handet játszottam vele és legalább 5 beülő minuszban van összességében. Szerintem a promóciók tartják nullában vagy kis pluszban.

Nincsenek megjegyzések: