Ezen a héten egy olyan témával foglalkozom, ami újra és újra felmerült az eddigi pókeres múltamban. Ez pedig annak a felismerése, hogy akármennyire is rossz helyzetben vagy, mindig van lehetőséged arra, hogy visszatérj a játékba.
Legutóbb a múlt vasárnapi cardozás freen voltam vert helyzetben: kifogtam QQ-val egy AA-t, ami a mélybe taszított: 200-as nagyvak mellett 360 zsetonom volt. Ezt követően volt két leosztásom a nagyvakig. Első leosztás Q5o... erre még a maradék 320 zsetonomat se tenném fel 6 ellenfél ellen. És jött a csoda: átültettek egy másik asztalhoz, ráadásul osztó pozícióba. Kaptam egy A5-öt. Mögöttem kisvakként aki lehúzott ász párral, és egy sitout nagyvak. A vakok már 150-300 voltak. Így benyomtam egy all int, gondoltam, egy megadó lesz. De mindenki dobta! Még a 300-as nagyvak se adta meg azt a maradék 20 zsetont, mert sitout volt. Ha a kisvak megadja, szerintem 60% nyerési esélyem lett volna. Aztán dobáltam egy-két lapot. 5To, A3o... erre se akartam 4 ellenféllel mögöttem a versenyemet feltenni, hiszen csak 2.5 nagyvakom volt kb. Majd kaptam egy bubi párt. Ezzel mindenképp emelni kell, hát be is mondtam 770-nek egy all int és mindenki dobta. 1220 zseton, 4 nagyvakon állok már. Aztán 8Q, 7Q, dobólap. Nagyvakban kaptam egy KJ-t. mindenki dobta, kisvak kiegészített. Hm... all in, most nincs idő játszadozásra, max. ásza van és 40% nyerési esélyem vagy alacsony párja és 45%, max. 10% eséllyel slowplayelt moster, de az ellenfelemtől nem láttam eddig hasonló játékot. Jó eséllyel favorit vagyok. Ahogy várható volt, az all inemre dobta. Nem engedhettem meg magamnak, hogy a gyengébb lapjával floppoljon valamit és kiejtsen. 1520 zseton. Következő leosztás JQ... kisvakig mindenki dob, én vagyok a kisvak. Már 400-as volt a nagyvak. Beemeltem all in. Bár olvastam Harringtontól a csomósodás fogalmáról (egyenletes eloszlásban ha az első 7 embernek nincs jó lapja, akkor az utolsónak nagyobb eséllyel van), az esélyeket mégis úgy itéltem meg, hogy favorit vagyok, mert KT-ig jó eséllyel az ellenfél mindent dob, kis pár ellen van 45%-om és több a gyengébb kombináció, mint az erősebb. 4 nagyvakot kellene majdnem megadnia az ellenfélnek, ezt akármire nem adja meg. Be is dobta. 1920 zseton, 400-as vaknál majdnem 5 nagyvak. Még fontosabb, hogy felépítettem egy szuperagresszív image-et, amit nem szoktak meg tőlem. Egy kör alatt legalább 4 all int láttak tőlem, bár mindegyik indokolt volt, ez szerintem mindenkinek feltűnt. Plusz előny, hogy akik nem ismerik a konzervatívabb játékomat és figyelnek, elkönyvelhetnek szuperagresszívként, ami jól jön a jövőben, akár ma, akár később. Erre következő leosztásban kapok egy 99-et. 5 nagyvakom van, ha átmegy rajtam a vak, csak 3.5. Számítottam arra, hogy ha all in megyek, ász-akármivel szinte megadják, mert mániákus őrültnek tartanak már néhányan. Előttem Bettica limpelt, mögöttem egy kisvak és egy nagyvak. Bettica limpje késői pozícióból gyengeséget sugallt, ász-akármi. Mivel emeltem már rá, szerintem elege lehet belőlem. Ez a megadás felé billenti a mérleg nyelvét, ami jó, csak annak drukkolok, hogy a második lapja 9-esnél kisebb legyen. Meg annak, hogy a vakok ne monsteren üljenek. Benyomtam egy all int és az agresszív image megtette a hatását: a vakok ugyan dobtak, de Betica megadta. ATs volt nála, így sajnos csak 55%-om volt. Itt szerencsém volt, mert az 55%-om lejött. Ez is kell egy versenyhez néha... a 10 nagyvakommal viszont most már újra kényelmesen ülhettem. Visszavettem a tempóból... sokáig vártam a jó lapokra, de nem jött semmi, és mindig beemelt valaki előttem amikor jónak itéltem meg a helyzetet a lopáshoz... all int nem adok meg A9-cel, hátulról sem. 800-as vakoknál kaptam végre egy 88-at, az agresszív image-em már talán annyira nem él. Osztó limpelt, én voltam a kisvak, all in mentem, osztó megadta. Megint egy versenyfutás, 88 vs KQ. Ismét 5 nagyvakon voltam. Ezután 5-10 nagyvak között ingadozott a stackem. Egyedül Zoli gyüjtött hatalmas stacket, amikor deepstack érkezik döntő asztalra, mindig veszélyes. Utolsó leosztásban favoritként AT-zel bemondtam egy all int, két call érkezett: Zolitól JQs (let's gamble felkiáltással), és egy 6To-tól, mert a zsetonjainak 3/5-e nagyvakként már bent volt. Zolinak lejött a flösse és negyedikként estem ki. Mindezt 320 zsetonból 300-as vakok mellett...
Másik hasonló sztori a sportingbet kupán esett meg velem a 2. selejtezőnapon, ahol szintén a halál széléről jöttem vissza, lehetett kb. 4 nagyvakom és még heten voltunk versenyben. Ez kellett ahhoz, hogy a döntőben jó helyen végezzek.
Él még az emlékeimben egy titános verseny, ahol Macsek megkarmolt, az 1500-ból maradt kb. 250 zsetonom és ebből csináltam 11.000-et.
De gondolhatunk akár Kimi Raikkönenre is, aki az utolsó 2 futamon 17 pontos hátrányából 1 pontos előnyt csinált úgy, hogy megszerezte a maximális 20 pontot és Hamilton csak 2 pontot szerzett egy hetedik hellyel. A szerencse mellett itt azt a mozzanatot éreztem döntőnek, amikor az utolsó futam rajtjánál a második kanyarban befékezett Hamilton előtt annak érdekében, hogy Alonso mellé érjen a külső íven, ami a következő kanyarban belső ív lett. Ez is kellett ahhoz, hogy nyerjen... vert helyzetből.
Összefoglalva nincs lehetetlen. Nem szabad leírni a saját esélyeinket. És nem szabad lebecsülni az ellenfeleket sem, még akkor sem, amikor már csak egy nagyvakjuk van. Az esetek többségében kiesnek, de néha még így is hatalmas magasságokba érnek.

3 megjegyzés:
Ez mind szép és jó de "A3o... erre se akartam 4 ellenféllel mögöttem a versenyemet feltenni, hiszen csak 2.5 nagyvakom volt kb." ennek nem pont az ellentéte a helyes. Ha tudod hogy 5-6 kör múlv all inelni kell akkor Ax tökéletes 2,5 vakkal.
Van benne valami, hiszen a pozíciód csak romlani fog addig, mire te leszel a nagyvak és akkor már nincs választásod. Annak is nagy esélye van, hogy nem kapsz jobb lapot mire te leszel a nagyvak. Tehát ez most egy rossz döntés volt jó időben.
Köszi az észrevételt.
Szia Zsolt,
Túl vagyok már rengeteg leosztáson, ugyanakkor szeretnék még sokáig fejlődni. Az előző posztodban azt írtad, hogy elviekben annyi anyag elérhető már, hogy bárkiből válhat "jó játékos". Meglátjuk - kezdésnek végigolvasom a blogod (és talán Vikijét is).
Kívánj sok sikert.
Zárójelben megjegyzés a történetekhez:
(Szerintem szakadék széléről menetelés már minden játékossal - közepessel is - megesett. Nekem az emlékezetes, mikor kb. fél éve egy kb. 30 fős élő tornán 270-en zsetonnal ültem a végső 8 fős asztalhoz, amiből aztán lett 21.000, amiből meg aztán az, hogy a leader AD-je megverte az AK-mat. Még hozzátartozik, hogy negyedikként estem ki, és a nyereményen az első három osztozott. Ez ilyen. Bár akkor úgy éreztem, hogy jobb lett volna, ha egyből bukom azt a keveset, és már két órája a barátnő mellett .. blabla.)
Ja, és még egy kérdés:
Nyílván látszik, hogy mennyi tudást magadba szippantgattál, de ezek a százalékok, részleges mérlegelések, meg csomosódási törvények .. ott abban a kb. 20 másodpercben átfutnak rajtad?
Megjegyzés küldése