2007/12/29

Év végi összefoglaló II: élő versenyek

Az élő versenyek idén nagyon jól mentek, azzal együtt, hogy úgy értékelem, nem voltam kiemelkedően szerencsés. Pályafutásom első élő versenyét megnyertem. Ez volt a theflop-kártya magazin freeroll az excaliburban.

Aztán jött a győri csapatverseny, ahol sit and gokat játszottunk. Nem vagyok egy sit and go mágus, ennek ellenére hoztam egy 3. helyet, majd az elődöntőben egy AQ vs KJ csatán buktam a heads upot a Tropicana sakállja ellen (néhányan talán ismeritek). Bár ezen a handen még nem véreztem el, fordítani már nem tudtam. A döntőben elért 7. helyem ellenére is csapatunk 4. lett, így több, mint 120 csapatot utasítottunk magunk mögé.

Életem első olyan élő versenyén, ahol nevezési díjat is fizettem, második lettem 420 indulóból. Ez a verseny koronázta meg az idei pókeres teljesítményemet. Ekkor éreztem, hogy elég sok lehetőség van a játékomban többasztalos versenyeken is. Ha nem lenne 15-20% a kaszinói jutalék, megfontolnám, hogy eljárjak-e élő versenyekre.

A szerencse nyilván minden versenyen szerephez jut. A nyári versenyem óta úgy érzem, hogy egy kicsit a rosszabb végét fogtam meg a dolgoknak, mert első mutatásra rendszeresen kiesek. Ez főleg a nagyobb nevezési díjú versenyeken van így, szateliteken és selejtezőkön voltam sajnos leginkább szerencsés. Ahhoz, hogy megnyerj egy versenyt, nyilván be kell néha mutatnod a lapjaidat. Én olyan eseteket nevezek szerencsésnek, amikor (a) az ellenfél hibát követ el azzal, hogy preflop megadja az all inemet és rosszabb lappal nyer (b) az ellenfél hibás oddsra végigfishel és lejön a húzólapja, amit nem fizetek ki (c) az ellenfél preflop all in megy, megadom, de esélytelenebb lappal kimákol. Nem tudom be szerencsének azt, ha egy calling station szerencsés floppot kap és a check-callos szokásos stílusával slowplayel ellenem, (d) coinflip téthelyzetben, főleg ha hibás megadás volt az ellenfél részéről (azért, mert coinflipet is nyerni kell, ha máskor nem, akkor a heads upban).

Visszaemlékeztem néhány kulcsleosztásra az idei év második félévéből.
- 5+5+5 unlimited rebuy: első mutatásom 55 vs AK, AK nyert
- mezőfalvai deepstack verseny: az első preflop all in mutatásom 60 emberes versenyből a döntő asztalon volt, amikor ITM kerültünk 7-en. QQ-val emelek, Kispatak rámemel, erre - meglátva a lehetőséget, hogy az egyetlen igazán jó játékost kiüthetem az asztalnál és ha nyerek, tuti első leszek - all in mentem. Kispatak AK-t mutatott, törnre jött egy ász.
- Go West freeroll: utolsó leosztást én rontottam el, mert a szerencsére bíztam magam: Sámson AQ-ját 33-mal all in rántottam és vesztettem, első preflop all in mutatásom volt a döntőben. Ilyet ma már nem csinálnék, annyira nem volt elkeseredett a helyzetem, hogy
- BPO fortune élő sat: előttem Booster emel, én adom 88-cal, Moriarity all in az emelés duplájával, Booster ad, én gyengeséget láttam Boosteren és így két célból emeltem all int: (a) izolálni akartam Gergőt (5:1 banki esély ha kiűzöm Boostert) vagy (b) ha booster gyengébb lappal megadja, hiába nyer Gergő, Booster all injével is plusszos lesz a köröm. Booster mit keresek ebben a játékban már megint felkiáltással megadta az all inem, A6-ot mutatott és egy törnre kikapott A-val vitte a mellékbankot, Gergő meg JJJ settel a főbankot.
- BPO mikroszatelit: 50 emberből benne vagyok a top 6-ban és egymás után 3 all int vesztek legnagyobb esélyesként. A leggázabb TT vs 2 alacsonyabb lap vs Q4, floppon még jó voltam, aztán jött a Q
- BPO: első szünet után az asztalomon chipleader voltam, utána törnön megpróbáltam kiemelni a flössre váró ellenfelemet, de adta, riverre lejött a flösse, dobtam. Első preflop all in mutatásom A8s, KJo lecallolt, törnre jött egy K. Szerencsém olyan értelemben egyszer sem volt, hogy kockáztattam volna bármikor és úgy nyertem.
- best klub albipoker 3+0.5: ITM előtt egy hellyel shortstackként megadok egy UTG all int 88-cal, mert nem érdekelt a 7. utolsó ITM hely, és az ellenfél stílusa alapján Ax x<8, kis pár vagy 2 magasabb lap lehetett nála, a kombinált esélyemet 60% fölöttre tettem, és nagyvak voltam 5 alatti M-mel. JKo-t mutatott, flopra kifogott egy J-t.

Ezt ellensúlyozó mákolások (azért nem szelektív a memóriám... :)):
- GoWest selejtező: Pagat ász párját kimákoltam 5-ös párral, két 5-öst is kaptam
- GoWest elődöntő: 8-as magas nem összefüggő lappal shortstack all in mentem, AQ adta, másik AQ gondolkozik és dob. Lejött a 8-asom, ami elég volt
- Best klub 5+1 second chance: A6o úgy gondolta, hogy megadja az all inemet, mert beleszerelmesedett a lapjába, floppon ász, törn-river után runner-runner setem lett
- Best klub albipoker 3+0.5 freezout: AJ vs KK vs QQ: floppon ász, triplázok shortstackként.

Amolyan szerencsétlen helyzetek, amit mégsem a szerencsének köszönhetek:
- 5+5+5 rebuy: shortstack vakrablás osztóból, egy ismerős feszes ellenfelem AK-t talált és leverte a Q9-emet
- Theflop live III, ITM előtt nem sokkal vörös zónában shortstack all int tolok doyle lappal, ellenfél JKs-sel elfogadja és lejön neki a flöss úgy, hogy kiejthettem volna (flopp után pénzfeldobás volt). Arra nem gondoltam, hogy egy ilyen lapra felteszi a versenyét, de aztán láttam a tekintetében a flegmatikus közönyt és azt, hogy bizony képes rábízni magát a szerencsére. Figyelmetlen voltam.
- Best klub 5+1 second chance döntő asztal, 7-en vagyunk, 4-től ITM, AK-lyal egy limpelőre UTG+1-ben rátolom az all int, nagyvakig mindenki dob, azt hittem, mindenki dobott, így image építés céljából mutatom a lapom. Teremfelügyelőt hívnak és elveszik, megfosztanak a zsetonjaimtól. Az ellenfelemnél KQ volt, megadta volna, kidobtuk, AK nyert volna és ekkora stackkel 5 ellenfél mellett egyenes út vezetne a tornagyőzelem felé.

Összességében azt látom, hogy - bár folyamatosan fejlődnöm kell - megvan a képességem ahhoz, hogy MTT-ket nyerjek. Azt szűrtem le, hogy a nyári nagy versenyem óta ha csak egyszer mellém állt volna a szerencse a megfelelő időben, akkor ott vagyok a dobogón vagy nyerek. Hosszútávon pedig a szerencse szerepe minimalizálódik, tehát van értelme folytatni az élő MTT-ket.

A játékom úgy érzem, folyamatosan fejlödik. Először túlzottan feszes voltam, majd megtanultam ritmust váltani, végül kiaknázni az image építésben rejlő lehetőségeket. Sokan tartanak tőlem az ellenfeleim közül, ezt látom a mozdulataikban és abban ahogy beszélnek. Két dologban kell még fejlődnöm: a korai zsetongyüjtésben és a stackem fegyverként való felhasználásában. Illetve azokon az egyéb kulcs területeken, amelyeket Harrington példatára kihozott mint gyengeséget. Harrington szerint ugyanis - bár a könyv első felében ostromoltam a világklasszis szintet - még csak a szép profitot elérő versenyjátékos szintjén vagyok.

Nincsenek megjegyzések: